Élet-Stílus

Kéz a kézben születtek az egypetéjű ikrek

Tízezer terhességből csak egynél történik az, mint ami az ohiói ikrek esetében megtörtént: közös magzatburokban fejlődtek.

Néhány évvel ezelőtt, az ohiói édesanyának még azt mondták orvosai, hogy természetesen úton egyáltalán nem lehet gyermeke. Ehhez képest a középiskolai matektanárként dolgozó asszony másfél éve egészséges kisfiúnak adott életet, tavaly augusztusban pedig ikrekkel esett teherbe.

Sarah Thistlethwait ráadásul nem is akármilyen ikrekkel volt várandós: ahogy az a vizsgálatok során kiderült, a kislányok közös magzatburokban fejlődtek és közös méhlepényen osztoztak. Ez a jelenség szörnyen ritka, tízezer terhességből mindössze egyszer van ilyen – tudta meg az Akron Beacon Journal dr. Melissa Mancusotól, aki világra segítette Sarah gyermekeit.


Képek forrása: Akron Children’s Hospital

A szakember hozzátette, az ikreknél a közös magzatburok egyáltalán nem veszélytelen: növeli a genetikai betegségek kockázatát, arról már nem is beszélve, hogy az összetekeredő köldökzsinór könnyen megfojthatja egyik, vagy másik babát.

Szerencsére az ohiói ikrek teljesen egészségesen születtek, igaz, jóval a szülés kiírt időpontja előtt, császármetszéssel. Amikor az orvosok kiemelték őket, egymás kezét fogták. Így mutatták meg őket a szüleiknek is.

“Még mindig nem tudom elhinni, hogy egymás kezét fogták. Ez annyira csodálatos. Már a születésük előtt is legjobb barátok voltak, és azok lesznek egész életükben” – mondta Jenna és Jillian boldog édesanyja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik