Élet-Stílus

Repülés közben kiszakadt a köldöke

A 68 éves nő néhány évvel korábban plasztikáztatta a hasát, azért mert nem tetszett neki, ahogy a fogyása után kinézett.

A pórul járt nagymama most, évekkel az eset után több mint 20 ezer font, átszámolva több mint hétmillió forint kártérítéssel vígasztalódhat, ám mint mondja, ez sem fogja elfeledtetni vele azt a szörnyűséget, amin az elrontott műtét miatt keresztül kellett mennie.

A most 68 éves brit asszony, nyolc évvel ezelőtt döntött úgy, hogy kés alá fekszik. Mint mondja, akkoriban ki nem állhatta a tükörképét, és az önbizalmát szerette volna visszanyerni a beavatkozással. “Néhány hónappal a műtét előtt komoly súlyfeleslegtől szabadultam meg kemény diétával és rendszeres edzéssel. Csakhogy hiába fogytam le, a bőröm nem alakult vissza, ahogy szerettem volna: petyhüdt és csúnya volt” – mondta.

2005-ben egy magánorvos vállalta, hogy megműti az asszonyt, és olyan feszes hasat varázsol neki, amiről mindig is álmodott. “Az operáció során eltávolították a megnyúlt bőrt, a felesleges zsírréteget és feszesebbé tették az alhas izmait” – emlékszik vissza az asszony, majd elmondja, a műtét közben arra már nem maradt elég bőr, hogy a sebész helyreállítsa a köldököt is.


Éveken át szenvedett az elrontott műtét miatt
Kép forrása: The Daily Mail

“Nem aggódtam, mert azt mondták, hogy ez gyakran előfordul egy olyan eljárásnál, mint amilyen az enyém is volt.” Patricia ezt követően egy évig lábadozott. Az orvosának már az első éves kontrollon feltűnt, hogy az asszonnyal valami nincs rendben. “Nem tetszettek neki a sebek, emiatt be is küldött a kórházba felülvizsgálatra. Ott megállapították, hogy a sebek környéke be van gyulladva, kaptam rá antibiotikumot, majd hazaküldtek.”

Patricia 2011-ben elég magabiztosnak érezte magát, hogy Portugáliába utazzon a barátnőivel. Azt ami a hazaúton történt vele, míg él nem fogja elfelejteni. A repülőgépen váratlanul felszakadt a régi köldökének a helye, és bűzös folyadék kezdett belőle szivárogni. “A szagra panaszkodni kezdtek az utastársaim is, és bár a stewardess segített bekötözni a sebet, megkért, hogy üljek a mosdók közelébe, hogy ne zavarjam a többieket. Nem tudom elmondani, mennyire megalázó volt” – emlékszik vissza az asszony, aki a földetérést követően azonnal a halifaxi kórházba vitette magát.

Ott alaposan megvizsgálták, és kiderült, a bajt a plasztikai műtét okozta, aminek során a sebész csak részben távolította el az asszony “régi” köldökét, így az begyulladt, begennyesedett és évekkel később végül egyszerűen kipukkadt. Patricia elmondta, a kártérítéssel, amit most megkapott, maradéktalanul elégedett, és csak azért meséli el a történetét, hogy felhívja a figyelmet a plasztikai műtétek veszélyeire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik