Élet-Stílus

Társkeresés: a férfiak 80 százalékát két dolog érdekli

A többség úgy véli, elég ha az érzelmek elsöprőek és akkor már jól működik majd a kapcsolat.

Társkereséskor sok férfit túlzottan befolyásolnak a romantikus klisék. A nők szívesebben nézik ugyan a hollywoodi romantikus filmeket, de nem nagyon hisznek bennük, ellentétben a férfiakkal. Ez a véleménye a párkapcsolati tanácsadással foglalkozó Christian Thielnek, aki a német Focus magazinnak nyilatkozott.

Így például a legtöbb férfi sziklaszilárdan meg van győződve róla: létezik “szerelem első látásra”. Vágyakozva várnak az egyedülálló férfiak arra, hogy az igazi, az egyetlen, a nagy szerelem villámként csapjon be. Ám Thiel szerint a “szerelem első látásra” egyáltalán nem szerelem, hanem az erotikus vonzalom és “ego-simogatás” kombinációja: ha észrevesszük a másik pillantásában a vágyat, azt “simogatásnak” vesszük. (Alighanem itt Eric Berne könyvére, az Emberi játszmákra utalhatott, amelyben Berne a simogatásról, mint alapvető emberi vágyról írt. Eszerint a “simogatás” nem csak fizikai jellegű lehet, hanem “leegyszerűsítve” bármiféle intimitást keltő inger.)


Kép forrása: Thinkstock

Thiel szerint azonban a “szerelem első látásra” komoly problémákhoz vezethet: az, hogy valaki egy adott pillanatban vágyik a másik után, nem jelenti azt, hogy ez tartósan fennmaradó érzés lesz. Egy “mágikus pillanat” amúgy sem dönthet erről hosszú távon. Ettől függetlenül sok férfi meg van győződve róla, hogy mindegy kibe szeret bele, a lényeg, hogy az érzelmek legyenek elsöprőek.

Szeretne még többet tudni? Kíváncsi melyik nem mondja előbb, hogy “szeretlek”? Olvassa el a folytatást a Házipatika oldalán!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik