Élet-Stílus

100 kilót dobott le a gyerekei kedvéért

„Tartoztam a fiamnak annyival, hogy megszabadítom a családunkat az elhízástól” - mondja a ma már 80 kilós apa.

„Egy olyan családban nőttem fel, ahol teljesen normális dolog volt kövérnek lenni. A szüleim, sőt már az ő szülei is túlsúlyosak voltak, így amikor gyerekként gömbölyödni kezdtem, a szüleim nem tettek ellene semmit. Sőt, még bátorítottak is, hogy végre embernek nézek ki” – mondja a 36 éves amerikai Dave Dougles, aki az elmúlt nyolc évben több mint 100 kilót dobott le, hogy megszakítsa a családi hagyományt, és megóvja gyerekeit az elhízástól.

Képek forrása: The Huffington Post

„Hogy telt ezekben az években egy napom? Jellemzően minden reggel kihagytam a reggelit, és az ebédelést sem vittem túlzásba. Csak gyorsan bekaptam valamit, hogy csillapítsam az éhséget. Ezt követően, amikor egy hosszú nap után végre hazaértem, rávetettem magam a hűtőre. Hatalmas, többfogásos vacsorákat ettem, a két nagy kedvencem a hot dog és a makaróni volt. Gyümölcs vagy zöldség szóba se jött.”

Douglas elmondta, az élete akkor állt a feje tetejére, amikor felesége bejelentette, hogy gyermeket vár. „Tudtam, hogy tartozok annyival a gyerekemnek, hogy megtöröm ezt a családi átkot. Szerettem volna, ha előtte nincs rossz példa, ahogy előttem volt.” Nyolc évvel ezelőtt tehát fogyókúrázni kezdett: alacsony szénhidráttartalmú diétával kezdte, amivel szép sikert ért el. Második fia születéséig közel 80 kilótól szabadult meg.

Csakhogy a második gyerek elkényelmesítette Dave-et és a mérleg hamarosan ismét 113 kilót mutatott alatta. A következő két évben személyi edzővel dolgozott, eredménytelenül. „Egyikükkel sem találtam a közös hangot, de ami ennél is aggasztóbb volt, hogy a rendszeres mozgás ellenére folyamatosan nőtt a súlyom. Ekkor döbbentem rá, hogy ahhoz, hogy lefogyhassak, oda kell figyelnem arra, hogy mit eszek.”

„Naponta írtam, amit eszek, hogy kialakíthassak egy napirendet. Hogy tudjam, aznap hány kalóriát vittem be. Ma már nyugodtan mondhatom, hogy a kedvenc ételeim a friss gyümölcsök, a zöldségek, a makaróninak pedig nyoma sincs. Az étrendemben bekövetkezett változás hamarosan a testemen is meglátszott, az elmúlt nyolc évben fokozatosan közel 100 kilótól szabadultam így meg, és mondhatom, remekül érzem magam.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik