Élet-Stílus

Orvosi hiba miatt halt meg a baba, akire szülei 9 évet vártak

A kórház is elismerte, hogy ha 18 perccel hamarabb világra segítik a kislányt, akkor még most is élne.

A kis Alyssa Rose-nek ugyanis a szülés közben leállt a szíve és légzése is, így hiába végzett az orvos sürgősségi császármetszést azután, hogy észrevette a bajt, a kislány súlyos agysérülést szenvedett az oxigénhiány miatt és egy héttel később meg is halt.

Pedig a nottinghami Legg-házaspár számára ez a terhesség maga volt a csoda: a 37 éves Karen ugyanis négy sikertelen termékenységi kezelés és kilenc év kétségbeesett próbálkozás után végül természetes úton esett teherbe. A leendő szülők először nem is hittek a fülüknek, hiszen olyan régóta vártak erre a hírre hiába. Nem csoda, hogy boldogságukat képtelenség volt szavakba önteni.

A terhesség ezt követően eseménytelenül, a szülők izgatott várakozásával és készülődésével telt. Egészen az utolsó pillanatig minden rendben volt. A szülés előtti napon Karen mégis orvoshoz ment, mert úgy érezte elfolyt a magzatvíz. Orvosa megvizsgálta, majd közölte vele, feleslegesen aggódik, és jöjjön vissza holnap, akkor megindítják majd a szülést.


Kép forrása: The Daily Mail

Így is lett. Csakhogy Karen tavaly júliusban szerencsétlenségére éppen akkor érkezett a Nottinghami Egyetemi Kórházba, amikor a két ügyeletes orvos váltotta egymást. Hiába kötötték a kismamát CTG-gépre, ami mutatja a baba szívverését, hiába mutatott a gép kerek-perec rendellenességet, a távozóban lévő orvos nem vette komolyan a jelzést. Csak a helyére érkező nőgyógyász vette észre a bajt, ám mire elrendelte a sürgősségi császármetszést, már késő volt. Alyssa visszafordíthatatlan agysérülést szenvedett az oxigénhiány miatt. Gyakorlatilag agyhalottan született.

Pedig a boncolás kimutatta, hogy a kislány a szülés pillanatáig teljesen egészséges volt, szépen fejlődött és valószínűleg életben marad, ha korábban észreveszik a ritmuszavart. Csakhogy a mulasztás miatt nem így történt. A gyászoló szülők azóta képtelenek megnyugodni, igazukat most a bíróságon keresik: szeretnék ugyanis, ha felelősségre vonnák az orvost.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik