Hiába próbálja perceken át megragadni a lány orrát, nem és nem sikerül – pedig ott kell lennie! Illetve, ha mégis olyan aprócska (mondhatni nyúlfarknyi), akkor még jobb lenne, ha fogást találna rajta, hiszen meg is nyújthatná neki, hogy végre rendeltetésszerű nózija legyen. Ahogy Kipling elefántkölykével tette a krokodil, így az lecsaphatta a legyeket, fűcsomót téphetett magának, trombitálhatott, és eldöngethette „az egész kedves atyafiságát.” Hasznos, nem?
