Élet-Stílus

Felismerték a férfit, aki nem tudja, hogy ki ő

A prágai hatóságok csütörtökön bejelentették, hogy cseh állampolgár az a férfi, akiről a napokban személyazonossága megállapítása céljából fényképet közölt a norvég rendőrség, az illető állítása szerint ugyanis nem emlékszik saját nevére, sem pedig arra, honnan származik.

A rendőrség sajtóközleménye szerint az amnéziás férfit több családtagja is felismerte. A férfit korábban huszonévesnek hitték, de a rokonok azt mondják, hogy valójában 36 éves.

Azt továbbra sem tudni, hogy a férfi, akit jelenleg John Smith néven szólítanak, hogyan került Norvégiába, szerinte ismeretlenek kirabolták és elkábították, majd magára hagyták a skandináv országban.

“Sokan hiszik azt, hogy felismertek, de ez mindaddig csak állítás marad, amíg bizonyítást nem nyer. Szeretném, hogy igaz legyen, de nem fogadhatom el kész tényként” – mondta a férfi, aki túl korainak tartja a rendőrség bejelentését, és a keresés folytatására szólított fel.

John Smith csütörtökön lép kapcsolatba egy házaspárral, ők állítólag felismerték. “Nem tudok róluk semmit, csak annyit, hogy két emberről van szó a Cseh Köztársaságból, akik azt mondják, hogy a szüleim” – tette hozzá.


Fotó: norvég rendőrség

Az oslói hatóságok elmondták, hogy tavaly decemberben személyazonosító okmányok nélkül találtak rá a férfira a norvég főváros egyik hófedte utcáján. Az ismeretlen nagyon rossz egészségi állapotban volt.

A férfi kelet-európai akcentussal, de jól beszél angolul, és megérti a cseh, szlovák, lengyel és orosz nyelvet is.
A norvég biztonsági erők korábban már megpróbálták az Interpolon keresztül azonosítani, eddig azonban nem jártak sikerrel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik