Élet-Stílus

Kidobhatták a takarítók a 800 milliós festményt

Eltűnt és feltehetőleg a szemétbe került egy értékes kínai festmény közvetlenül elárverezése után Hongkongban.

Cui Ruzhuo kínai-amerikai festő Behavazott hegy című képe 28,75 millió hongkongi dollárért (821 millió forintért) kelt el a Poly Culture aukciósház hétfői árverésén – közölte szerdán a South China Morning Post című lap.

Lehet, hogy ellopták

A hongkongi Grand Hyatt Hotelben tartott árverés után gondatlan és tapasztalatlan takarítók valószínűleg véletlenül a szeméttel együtt kidobták a feltekercselt képet. Erre utalnak a hotel biztonsági kameráinak felvételei is.

A rendőrség azonban a jelentés szerint nem zárja ki a lopás lehetőségét sem. A hatóság képviselője szerint a Poly Culture egyik munkatársa kedden jelentette a kép “ellopását”. Az aukciósház nem nyilatkozott.

A szálloda mossa kezeit

Bár a hatóságok nem árultak el részleteket, azt elmondták, hogy az ügyet a korábbi “lopás” kategóriából átsorolták az “eltűnt tárgy” kategóriába.

A luxushotel szóvivője nem erősítette meg, hogy a szemétben landolt volna egy festmény. Azt viszont hangsúlyozta, hogy az árverésre került tárgyakhoz a hotel munkatársainak semmi köze: ezek nagyon értékesek, az ilyen rendezvények esetében a szervezők saját biztonsági embereikkel és egyéb munkatársakkal dolgoznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik