Élet-Stílus

Veséjét adta diákjáért egy tanár

Amikor megtudta, hogy 13 éves diákja súlyos veseelégtelenség miatt marad ki az iskolából, elhatározta, hogy donor lesz.

“Amikor Alya édesanyja elmondta, kislánya nem járhat majd iskolába a vesebetegsége és a rendszeres dialízis miatt, csak az járt a fejemben, hogy segíteni akarok nekik. Így aztán összeszedtem minden bátorságomat és megkérdeztem tőle, hogy van-e lehetőség arra, hogy én legyek Alya vesedonorja” – emlékszik vissza a történtekre az 53 éves Ray Coe.

A londoni tanár pontosan tudta, mit jelent az, ha egyszer felveszik a donorlistára, mégsem ijedt meg egy pillanatra sem. “Pontosan tudtam, hogy mire készülök, és azt is, hogy ez mivel jár. Tudtam, hogy segíteni akarok, még akkor is, ha ez az egyik vesémbe kerül majd.”


Kép forrása: The Daily Mail

Miután Ray donornak jelentkezett, az orvosok őt is és a 13 éves Alya Ahmed Alit is alaposan megvizsgálták, hogy kiderüljön, egyeznek-e a szükséges értékeik. Egyeztek, így nem sokkal ezután, február közepén elvégezték az átültetést is.

A Daily Mail című brit napilap a lábadozó Raytől megtudta, Alya édesapja, a 47 éves Ahmed Ali hősként tiszteli, amiért lányának ajándékozta egyik veséjét. “El sem tudom mondani, milyen felemelő érzés tudni, hogy segítettem valakin. Alya szülei azóta már-már családtagként kezelnek, folyton hálálkodnak. A szemükben igazi hős vagyok, aki megmentette a lányuk életét, hiába próbálom őket meggyőzni arról, hogy ezt minden jóérzésű ember megtette volna.”

Mint kiderült, az átültetés szerencsére remekül sikerült: húsvét után Ray és Alya is visszatérhet majd az iskolába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik