Élet-Stílus

Egy találmány, amivel lábra állhatnak a mozgássérült gyerekek

Az okos kis szerkezetet egy édesanya álmodta meg azután, hogy az orvosok közölték vele, fiának fogalma sincs mire való a lába.

Debby Elnatan a hír hallatán összetört. Hiába tudta, hogy kisfia, a kétéves Rotem születési agyvérzése miatt Little-kórban szenved, és nehezen mozgatja a kezét és a lábait, a szíve legmélyén reménykedett, hogy a kicsi állapota idővel javulhat majd valamennyit. Csakhogy Rotem második születésnapja előtt nem sokkal az orvosok azt a hírt közölték az anyával, a vizsgálatok azt mutatják, kisfiának fogalma sincs arról, mire való a lába.

„El se tudják képzelni, micsoda fájdalom egy édesanyának, ha ilyesmit kell hallania. Először azt se tudtam, hova kapjak. Abban biztos voltam, hogy változtatni akarok ezen, de nem tudtam, hogy kezdjek hozzá” – mondja Debby, aki elárulja, ezután minden nap, hosszú órákat sétáltak Rotemmel. „Egy idő után mindkettőnknek nagyon megterhelő volt, ezért kellett valami más megoldás. Estéket forgolódtam álmatlanul, mire megszületett az Upsee.”

Kép forrása: The Daily Mail

Az Upsee tulajdonképpen nem más, mint egy speciális hám, ami úgy van kialakítva, hogy a gyerekek felegyenesedhessenek benne, sőt, szüleik lábai segítségével még lépegethetnek is, miközben szabadon maradt kezükkel játszhatnak. Az ötlet rövid idő alatt annyira népszerű lett Debby ismerősei közt, hogy rávették az anyukát, keressen egy céget, amely vállalja a sorozatgyártást. Végül az északír Leckey vállalkozott, miután egyeztetett dizájnerekkel, mérnökökkel és textilipari szakemberekkel.

Az Upsee Fireflyt egyébként azóta már több országban is tesztelik családok, így Kanadában, Amerikában és Nagy-Britanniában is, és egyelőre mindenhol nagy sikernek örvend.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik