Élet-Stílus

„A pasim nem egy Tom Cruise, de úgyse ez a lényeg!”

A 24 éves dögös fodrász állítja, még kapcsolatuk elején sem látta csúnyának a párját.

Darren Donaghey értékesítési menedzser, és dögös jegyese, a 24 éves Kate Cathart szerelme az élő bizonyítéka annak, hogy ha igaz érzésekről van szó, akkor a külső valójában semmit nem számít. A 29 éves brit férfi külseje ugyanis finoman szólva is szokatlan, amit Darren pontosan tud magáról, ám ez se akadályozta meg abban, hogy meghódítsa, sőt mi több meg is tartsa csinos szerelmét.

Képek forrása: news.au.com

„Nem vagyok egy klasszikus szépség, na” – nyilatkozta a The Chronicle magazinnak, miután Kate-tel megnyerték a legfurább párok versenyének fődíját, egy két hetes álomnyaralást Görögországba. „Bevallom őszintén, fogalmam sincs mi fogta meg bennem Kate-et, pedig éveken át törtem rajta a fejem” – tette hozzá, majd elárulta, jegyesével immár 8 éve vannak együtt, és van egy két éves kisfiuk is.

„Azután találkoztunk, amikor ugyanabba a liverpooli utcába költöztem, ahol Darren élt” – ezt már Kate meséli, aki úgy emlékszik, a fiúval bátyján keresztül ismerkedett össze. A lányt a Chronicle megkérdezte arról is, emlékszik-e még arra, mi fogta meg Darrenben. „Fogalmam sincs” – válaszolta Kate, majd hozzátette „valaminek lennie kellett, különben nem lennénk még most is együtt.”

Mint kiderült, kezdetben a pár mindkét tagja kapott hideget és meleget a választottjuk miatt: Darrent mindenki arról akarta meggyőzni, hogy Kate-nek hátsó szándékai vannak, ezért van vele, míg Kate-et arról győzködték barátai, hogy csak pocsékolja az idejét egy olyan férfi mellett, mint Darren, sőt a barátok arról is meg voltak győződve, hogy csak álltatja magát azzal, hogy szereti a férfit.

„Nem hitték el, hogy tényleg szerelmesek vagyunk egymásba, pedig így van. Rengeteg a közös bennünk, és ez a fő. Jó, hogy Darren nem egy Tom Cruise, de a szerelemben úgyse ez a lényeg, nem?” – tette fel a kérdést Kate.

Önöknek mi a véleménye? Mennyire fontos a külső egy szerelemben? Írják meg nekünk kommentben!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik