Élet-Stílus

Ennél menőbb esküvői fotó nincs, és kész!

Miután kimondták a boldogító igent, a friss házasok selfie-ztek egyet Ferenc pápával.

Az áldások áldását zsebelhette be egy friss házaspár szerdán Vatikánban, a pápa szokásos heti audienciáján. Bár nem volt rá sok esély, a menyasszonynak és a vőlegénynek a tömegből kitörve sikerült meggyőznie Ferenc pápát arról, hogy adja rájuk áldását. Sőt, mi több, még arra is rá tudták venni az egyházfőt, hogy pózoljon velük egy közös képhez. Íme, az eredmény:


A képet Edward Pentin, a Zenit riportere tette közzé

Ezzel megszületett a történelem második pápai selfie-je, az első ugyanis még 2013 augusztusában készült. A pápa akkor egy csapat tinédzserhez állt be fotózkodni, a kép pedig – mondanunk se kell – napok alatt bejárta az egész világot.

Árulkodó selfie

A selfie olykor kifejezetten rossz ötlet, így gondolhatja utólag pl. az a feltételezett betörő is, aki egy templomot rabolt ki San Diegóban. A férfi, miután kipakolta az épületet, majd ügyesen elejtette a mobilját. Ő eltűnt, de a telefon ott maradt, a rendőrök megtalálták, és felismerték a gépen talált selfie hátterét. El is mentek oda – pár percnyire a templomtól -, és megtalálták a férfi lakhelyét, ami tömve volt lopott holmikkal. A férfi mindent bevallott, és valószínűleg megfogadta, hogy sosem selfie-zik többé. Avagy a nyakába akasztja a telefonját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik