Élet-Stílus

Elsírta magát a kisfiú, mikor megtudta, hogy végre testvére lesz

Már évek óta könyörgött egy testvérért, a hír mégis ledöbbentette. Édesapja videóra vette a reakcióját.

Bizton állíthatjuk, hogy a 11 éves Logan Fairbankset hamarosan egy egész világ ismeri majd névről. Megállíthatatlanul terjed ugyanis egy róla készült, szívmelengető kisfilm, amiben könnyekkel reagál, amikor megtudja, végre valahára testvére lesz.

A filmet Logan fotós édesapja készítette, aki a New York Daily Newsnak adott interjújában elárulta, kisfiuk már évek óta könyörgött nekik azért, hogy legyen testvére. „Logan túl korán, még az egyetem alatt született, a testvérke ezért váratott viszonylag sokáig magára.”

Mint kiderült, a kisfiúnak fogalma sem volt arról, miért ülteti édesapja a kamera elé. Azt hitte büntetést kap, ezért van úgy megszeppenve, amikor a kezébe nyomott papírt olvassa, rajta azokkal a dolgokkal, amiket 2014-ben mindenképpen meg kell csinálnia. Ezen a listán többek között olyasmik szerepeltek, mint egy „nyaralás Myrtle Beachen”. Aztán jött a nagy meglepetés. „Ebben az évben van még egy fontos feladatom” – kezdi a fiú, majd folytatja: „Bátyó leszek.”

Logannak kellett egy kis idő, mire leesett neki, mit is olvasott az előbb, de aztán megértette. Nézze meg a szívmelengető első reakcióit, íme:

Az eredeti videó alatt egyébként folyamatosan gyűlnek azok a hozzászólások, amik bíztatják Logant, illetve azok is, amelyek biztosra veszik, hogy ebből a kisfiúból, aki már a hírnek így tud örülni, remek testvér lesz. A legcukibb komment díját ennek ellenére mégsem ők, hanem egy – szintén idősebb – testvér jegyzi, aki ezt írta Logannak:

“Kedves Logan,
milyen csodálatos videó! Gratulálok Neked ahhoz, hogy testvéred lesz. 100%-ig biztos vagyok benne, hogy a legtutibb “bátyó” leszel, akit egy testvér csak kívánhat magának.

Nekem is van egy fiatalabb testvérem. Néha olyan vagyok, mint egy testőr. Odafigyelek, hogy ne egye meg az asztalt, a békákat, hogy ne igyon bele a kutya táljába. Idősebb testvérként az a dolgunk, hogy segítsünk a kisebbeknek, így leszünk nélkülözhetetlenek az életükben. […]

Üdvözöllek,
Mike

Egyébként…nem ehetik meg a zsírkrétát sem. Se a köveket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.