Élet-Stílus

Anyja halála után született a csodababa

Csodával határos módon életben maradt a baba, aki azután született, hogy szülei tragikus motorbalesetet szenvedtek.

A kicsi szülei azon a keddi reggelen azért ültek motorra, mert az édesanyánál, Wangnál beindult a szülés. Amikor közölte férjével, Mao Zhauval, hogy megindultak a fájások, a férfi egy percet sem akart várni: ehelyett azonnal hozta a motorját, hogy minél hamarabb a kórházba érhessenek. Nem tudhatták, hogy alig pár perc múlva tragikus baleset éri majd őket.

Pedig így történt. Nem sokkal azután, hogy elindultak, a pár motorjába belehajtott egy figyelmetlen teherautós. Az ütközés miatt mindketten lerepültek a motorról, egyenesen a teherautó alá, ami így mindkettőjükön áthajtott. Mao és Wang a helyszínen meghalt, gyermekük azonban csodával határos módon megmenekült.


Képek forrása: Daily Mirror

A szemtanúk elmondása szerint a kicsi közvetlenül az ütközés után jött a világra. „Miután a teherautó beléjük ütközött, a nő leesett a motorról és ott helyben megszült” – nyilatkozta a kínai tévének Chan Chien, a rendőrség szóvivője. Hozzátette, a tanúk szerint a 42 éves férfi és felesége, reggel 8:30-kor indult el motorral a kórházba, mert a férj nem volt hajlandó megvárni, míg a mentők megérkeznek.

A tragikus baleset híre bejárta Kínát, nem csoda, hogy azóta jó szándékú emberek tucatjai érkeznek a kórházhoz, ahol a kisfiút kezelik, hogy ajándékokat és adományokat adjanak neki. A teherautó sofőrjét a rendőrség letartóztatta és őrizetbe vette.

A Daily Mirror értesülései szerint a kisfiú kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, és az állapota stabil, ám a SkyNews úgy tudja, a kicsinek belső vérzései vannak, és gond lehet a tüdejével is, ezért orvosai folyamatos megfigyelés alatt tartják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik