Élet-Stílus

Nevetett ma már egy jóízűt? Nem? Itt egy kis segítség!

Állati jó mosolyalbumot készítettünk, hogy önnek is jól teljen a boldogság világnapja.

Vagy de legalábbis mosolyogjon egy jót.

Meggyőződésünk, hogy ebben ez a most következő, tizenegy vigyori pofázmány a segítségére lesz. Tapasztalatból mondjuk.

Persze most mondhatják, hogy az állatok nem is tudnak mosolyogni… Igen, a kérdés még a tudósokat is megosztja. Egy részük állítja, az állatok nem mosolyognak, egyszerűen mi emberek vagyunk úgy beállítva, hogy emberi érzelmeket, illetve arckifejezéseket fedezzünk fel más élőlények arcában is. A másik részük azonban biztos benne, az állatok éppúgy képesek összetett érzelmek megélésére (például a gyász ugye) és kifejezésére, mint az emberek.

A magunk részéről ebben a kérdésben most nem foglalunk állást, helyette inkább még egyszer végignézzük ezt a képsorozatot és vigyorgunk rajta egy jót. Ha már egyszer úgy is a boldogság világnapja van….


Képek forrása: Bored Panda

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik