Élet-Stílus

SMS-cunamival vágott vissza az átvert fiú

Átvágtak egy bristoli grafikust, ezért ő úgy gondolta, bosszút áll, de a szó nemes értelmében.

Edd Joseph egy online kereskedő oldalon szeretett volna magának egy PlayStation játékkonzolt venni, ki is fizette érte a 80 fontot, de a PlayStation soha nem érkezett meg – írja a News ausztrál oldala. A rendőrök nem tettek semmit, ezért Eddnek kellett lépnie, ő pedig furfangos bosszút állt.

Első gondolata az volt, hogy úgy tesz, mintha tudná, hol lakik az eladó, de rájött, ez nem lenne a leghatásosabb. Ekkor jutott eszébe a zseniális terv: SMS-t küld a csalónak, méghozza Shakespearetől a Machbetet. 160 karakterenként, úgyis olyan díjcsomagban van, hogy bármennyi szöveges üzenetet küldhet.

Játékgép helyett művészet
Kép: Thinkstock

Ment a Shakespeare-összes

Hatszáz SMS-t küldött el, mire a Machbet végére ért, de annyira belejött, hogy folytatta. Edd azóta már – nevelési célzattal – elküldte a csalónak az Othellót, a Hamletet, a Minden jó, ha vége jót és 19 másik irodalmi remekművet is, most 17424 SMS-nél jár.

A csaló többször is megfenyegette Eddet, aki azonban arra sosem kapott választ, hogy tetszettek-e neki a begépelt szövegek. Mi pedig azt nem tudjuk, hogy a PlayStation megérkezett-e.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik