Élet-Stílus

Halott feleségének köszönheti, hogy nyert a lottón

A férfi felesége halála óta rendszeresen ugyanazokkal a számokkal játszik. Úgy véli, nyereménye síron túli üzenet.

Az Észak-Karolinában élő David Greeson tavaly év végén özvegyült meg, alig néhány hónappal azután, hogy imádott feleségét limfómával diagnosztizálták. David és élete szerelme, Kathy 26 boldog évet töltött házasságban, nem csoda, hogy a férfi még hosszú hónapokkal a halála után sem tudta igazán feldolgozni az elvesztését.


Mindig ugyanazokkal a számokkal játszott – Képek forrása: WTVC

„Mióta elment, nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rá” – mondta a WTVC nevű televíziónak, majd hozzátette, amikor Kathy meghalt, sokáig úgy érezte, elhagyta őt a szerencséje. Ezért kezdett lottózni is. „Állandó számokkal játszottam. Igyekeztem olyan számokat választani, melyek közel állnak a szívemhez” – nyilatkozta a férfi, majd elárulta, minden alkalommal az 5, 7, 11, 23, 31 számokkal játszott. „Hogy miért? Nos, ez egyszerű. Kathy 1957. november 23-án született, az esküvőnk pedig október 31-én volt, így ezeket a számokat játszottam meg.”


Kathyt néhány hónap alatt legyőzte a limfóma

Alig három hónappal azután, hogy megözvegyült, és hogy játszani kezdett, David számait kihúzták, így megnyerte a több mint 70 ezer dolláros – átszámolva több mint 15 millió forintos – főnyereményt. „Először nem hittem a szememnek. Aztán jobban megnéztem a számokat, és emlékszem azt kiáltottam: „Kathy kihúzták a számainkat!” David elmondta azt is, szerinte a nyeremény felesége üzenete, és azt jelenti, akárhol van is, minden rendben vele.

Két font kellett volna

Egy skót férfival nemrég épp az ellenkezője esett meg. Évek óta ugyanazt a három számsort játszotta meg a lottón, de egyszer nem volt pénze mind a három befizetésére. Két font hibádzott, így a harmadikat elhagyta. A húzás után eleinte örült, mert kettese volt (2,6 fontot nyert).

De hamar kiderült, ha befizeti az utolsó számsort is, azaz ha van még nála két font, akkor egyedüliként övé lett volna a telitalálatos szelvény… „Ha nem lennének a gyerekeim, megöltem volna magam” nyilatkozta a végtelenül elkeseredett férfi. A férfi családjával amúgy régóta Amerikába szeretne visszatelepülni, de ez az álomhoz nem kerültek sokkal közelebb…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik