Élet-Stílus

Belehalt abba, hogy rágta a körmeit

A 40 éves brit férfi súlyos vérmérgezést kapott az egyik tövig rágott, vérző körme miatt.

John Gardenert végül egy a vérmérgezés miatt kialakuló szívroham vitte el. Mindössze negyven éves volt, halála pedig mind a családja, mind az orvosai szerint megelőzhető lett volna, ha Johnra jobban odafigyelnek.

Az amatőr focibíró egyébként világ életében ideges természet volt: szinte folyamatosan rágta a körmeit, hogy így vezesse le a feszültségét. A problémával több szakembert is felkeresett, ám hosszú távú megoldással egyikük sem tudott szolgálni. A ráadásul cukorbeteg férfi idegessége néhány évvel a halála előtt súlyosbodott: ekkor már nem elégedett meg azzal, hogy tövig rágta a körmeit, hanem szinte minden ujján véresre rágta a körömágyat is.

Az orvosai úgy vélik, a férfi az évek során immunissá válhatott a rágás okozta sérülésekből eredő fájdalomra, az ujjhegyei pedig szinte állandóan véreztek. A szakemberek meg vannak győződve, hogy John végül így kapta a szepszist is, ami végül a halálához vezetett. A háziorvosa, akit először keresett fel a tüneteivel arra gyanakodott, hogy John valamilyen fertőzést kapott el, ezért antibiotikummal kezelte.

A szakember azt mondja, a férfin lassú javulás látszott, ám ennek ellenére a 40. születésnapja előtt néhány nappal szívrohamot kapott és kórházba kellett szállítani. Bár a gyors orvosi segítség megmentette, két héttel később belehalt a szövődményekbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik