Élet-Stílus

Vodkával itatta lánya 12 éves barátnőjét, letartóztatták

Sári Veronika
Sári Veronika

újságíró. 2014. 03. 08. 12:36

A 26 éves nő azzal védekezik, hogy a kislány édesanyja beleegyezett a dologba.

Amikor rábólintott arra, hogy kislánya 12 éves barátnője náluk aludhasson, Hazel Aitchisonnak még fogalma sem volt arról, mekkora bajba sodorja ezzel magát. Arra gondolt, eltölt majd egy könnyed és vidám hangulatú estét a lányokkal: játszanak, társasoznak, majd ágyba dugja őket.

nő (nő)
Képek forrása: The Daily Mail

Csakhogy nem így történt. A lányok már az este elején szerették volna megalapozni a hangulatot egy kis alkohollal. Épp ezért a 12 éves barátnő – akinek nevét a kérésére nem hozták nyilvánosságra – megkérte Hazelt, hogy vegyen nekik egy üveg vodkát. A kislány nagyon határozott volt, még pénzt is adott az idősebb nőnek, aki előtte óvatosságból engedélyt kért a gyerek anyjától is.

Hazel, miután megszerezte a másik anya engedélyét, megvásárolta az alkoholt, és kimért a kislánynak úgy negyed üvegnyit a vodkából, és hagyta, hogy megigya. Csakhogy az este történései nem maradtak következmények nélkül. Miután az iskolában kitudódott, hogy Hazel, aki áprilisra várja második gyermekét, alkoholt adott a lányoknak, a vezetőség azonnal értesítette a hatóságokat.

nő (nő)

Hazelt letartóztatták, ellene kiskorú gyermekek veszélyeztetése miatt indult eljárás. Az ügyet vizsgáló nyomozó elmondta, minden ilyen és ehhez hasonló ügyben szigorúan kell eljárniuk, az alkoholfogyasztás ugyanis rettentő káros a fiatal gyerekekre nézve. Hozzátette, hihetetlenül felelőtlennek tartja Hazel Aitchisont, amiért megengedte, hogy a társaságában egy kiskorú fogyasszon alkoholt. “Tudnia kellett, hogy ezzel mekkora kárt okoz, épp ezért tettére nincs mentség.”

Hazel egyébként a bíróságon azzal védekezik, hogy a vodkát a lány anyjának beleegyezésével vásárolta és adta a gyereknek.

Önnek mi a véleménye? Írja meg nekünk kommentben!

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.