Élet-Stílus

“Drága kisfiam, megtisztelő volt téged a karjaimban tartani!”

Szívszaggató levélben búcsúzik halva született kisfiától egy édesapa.

Nem tagadom, én végigbőgtem Tommy Riles levelét, még akkor is, ha az édesapának egyáltalán nem az volt a célja, hogy a levéllel bárkit is megríkasson. Az Ellen DeGeneres Show állandó munkatársa, humoristája, aki nem mellesleg a Life of Dad blog alapítója is, azért írta, és tette ki ezt a levelet a blogjára, mert gyászol.

Mert február végén egy váratlan komplikáció miatt, a terhesség felénél meghalt nagyon várt kisfiuk. Mert így szerette volna kiadni magából a benne kavargó érzéseket, és biztosítani azokat a családokat, akik ugyanezen mennek keresztül, hogy nincsenek egyedül.

“Drága Kisfiam” – kezdte levelét -“péntek este először, és egyben utoljára tarthattalak a kezemben. Ez volt eddigi életem egyik legszomorúbb, ugyanakkor legbüszkébb, legfájdalmasabb és legszebb pillanata. Megtiszteltetés volt, hogy a kezemben tarthattalak.” – írta, majd hozzátette, végtelenül büszke gyermekére, aki mély nyomot hagyott a családban, még akkor is, ha idő előtt búcsút kellett mondaniuk egymásnak. “Még sosem szerettem ennyire a feleségemet, és még soha nem volt ilyen szoros a kapcsolatom a gyerekeimmel, mint most. Ha átölelem őket, érzem a jelenléted. […]

Kép forrása: Life of Dad

Sosem borotválkozom péntekente, de ezalkalommal megtettem. Ez volt ugyanis a nap, amikor a kezembe foghattalak…így megtettem minden tőlem telhetőt, hogy tökéletes legyen. Amikor reggel 8-kor megérkeztünk a kórházba, sötét volt, hideg és esett. Az időjárás pont olyan volt, mint a hangulatunk. […]

Február 28-án, este fél 9 után öt perccel születtél meg. Még úgy is, hogy a csodálatos kis tested élettelen volt, tele voltál szeretettel, bátorsággal és lélekkel. Miután édesanyád a karjába vett, én következtem… A pillanat, ahogy a kezembe foghattam második fiamat egyszerre volt boldog és lesujtó. Sírtam. Mindketten sírtunk. […] Aztán elénkeltük neked a Csendes éj utolsó sorát… és tudtuk, hogy itt a búcsú ideje.

Drága Scotty…Jobban hiányzol, mint bármi ezen a földön. Szeretünk. Mindig emlékezni fogunk rád. Jobb emberek és szülők lettünk miattad és ezt köszönjük. Szeretlek, Apa”

Angolul tudó olvasóink a teljes levelet ide kattintva olvashatják el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik