Élet-Stílus

Életében először hall a 17 hónapos kisfiú

A szülők szerették volna, ha másfél éves kisfiúk legelőször testvérei hangját hallja, de az élet máshogy rendezte...

Amikor a kis Alex Frederick a vártnál jóval korábban világra jött, alig valamivel több mint két kilót nyomott. De nem ez volt a legnagyobb baj: a koraszülött kisfiú nem hallott, emellett súlyos szívbetegséggel született, így életének első hónapjait kórházban töltötte, míg meg nem erősödött annyira, hogy orvosai meg tudják műteni. Szerencsére a beavatkozás sikeres volt, így szülei hazavihették, és otthon lábadozhatott.

Nem sokkal később azonban egy véletlennek köszönhetően már újra egy műtétre várt. Édesapja ugyanis az interneten szörfözve rátalált egy olyan úttörő, eredetileg orosz eszközre, aminek segítségével az orvosok visszaadhatták Alex hallását. „Épp a betegség okainak néztem utána, amikor rábukkantam az agyba ültethető eszközre. Egy percig sem gondolkodtunk” – mesélte később a CBS amerikai televíziónak.

Frederickéknek nagy szerencséjük volt, az olasz eljárást ugyanis egy ideje már Amerikában is tesztelik, így eljuttottak a bostoni kórházba, ahol tavaly októberben kisfiuknak is beültették a szerkezetet. Miután a kicsi felépült a műtét után, a család együtt ment vissza a kórházba, hogy mindannyian ott lehessenek, amikor Alex először hall.

„Azt szerettük volna, ha a testvérei hangját hallja meg először, de végül az egyik nővér kulcsának csörgését hallotta meg először. Lenyűgöző pillanat volt, szavakba sem tudom önteni” – mondta az édesapa. Ezen a videón önök is megnézhetik a szívmelengető jelenetet:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik