Élet-Stílus

25 év után találkozott a megmentőjével

A puszta véletlennek köszönhetően talált egymásra az autóbalesetet szenvedő kislány és a nő, aki 25 éve kihúzta a roncsok közül.

Shelley Cumley azon a napon, akkor 1988-ban egy barátjával épp munkából vezetett haza. Fogalma sem volt róla, hogy hamarosan olyasmit fog átélni, ami egyszer és mindenkorra megváltoztatja az életét… Aztán megtörtént: a két nő az I-5-ös autópályán haladva szemtanúja lett egy autóbalesetnek. Ahogy az később kiderült, egy ittas sofőr áttért a szemközti sávba és telibe találta az épp érkező, szabályosan közlekedő autót. Ezt látta meg a két nő:

Egy percig sem gondolkodtak: azonnal félreálltak. Azonnal rohantak segíteni, attól féltek ugyanis, hogy az autó felrobban. A barátnő a sofőrt próbálta kimenteni, akit a kormánykerék szabályosan az ülésébe szögezett, míg Shelley a hátsó ülésen lévő alig pár hónapos kislányt húzta ki a roncsból. Mindeközben értesítették a mentőket is.

Szerencsére az autó nem robbant fel. Szerencsére a mentők időben érkeztek és hamar kórházba vitték a sérülteket. Shelley az úton egész végig az ölében tartotta a kislányt, Nicole-t. És később a kórházban is, amíg a vizsgálat után arra vártak, hogy valamelyik rokon érte jöjjön. Teljesen egészségesnek tűnt, noha kicsit megszeppent.

Shelley néhány nappal később tudta meg, hogy a kislány hónaljtól lefelé megbénult egy gerincsérülés miatt, amit nem vettek észre a baleset után. Sírva ment haza, azt hitte, ő okozta a sérülést, amikor kirántotta a kicsit az autóroncsból (később kiderült, hogy a sérülést a baleset okozta).Ezt követően hosszú évekig, egész pontosan 2,5 évtizedig nem tudott semmit a családról, akit megmentett, marcangolta a bűntudat, mígnem egy véletlen folytán nem landolt az elektronikus postaládájában ez a videó:

A felvételt Nicole Farley készítette azért, hogy történetével inspiráljon másokat: akkor sem szabad feladni, ha minden elveszett. Ő egy élő példa, hiszen egész életét kerekesszékeben tölti, mégis beutazta a bolygót, elvégezte az egyetemet, saját óvodát nyitott és boldog. Amikor Shelley végignézte Nicole filmjét (ami egy hírlevélben érkezett), úgy döntött, e-mailt ír a lánynak, és felveszi vele a kapcsolatot, amit azzal kezdett: „Nicole, én vagyok az az ember, aki aznap kihúzott téged a roncsból. Shelley Cumley-nak hívnak és könnyek között írok most neked” és azzal zárta, hogy ha Nicole úgy érzi, vegye fel vele a kapcsolatot.

Néhány hét múlva találkoztak, amiről megható képek készültek. Íme:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik