Élet-Stílus

Végigjárja Amerika csodáit a kisfiú, mielőtt megvakul

A 12 éves Louis egy betegség miatt már csak néhány hétig lát. Szülei listát csináltak neki azokról a helyekről, amiket mindenképp meg kell még néznie.

Bár még csak 12 éves, az új-zélandi Louis Corbett évek óta pontosan tudja, mi vár rá. Tudja, hogy meg fog vakulni, mert pontosan ugyanez történt két bátyjával is. A fiúk ugyanis egytől-egyig egy viszonylag gyakori ideghártya-rendellenességben, az úgynevezett retinitis pigmentosában szenvednek, melynek következtében a szemükben lévő fényérzékelő sejtek működése fokozatosan leáll, ami miatt megvakulnak.

Míg a két nagyobb testvérnél ez a folyamat lassan zajlott, Louisnál valamiért minden felgyorsult. Az orvosok végül tavaly álltak elő a rossz hírrel, miszerint a kis Louis néhány hónapon belül teljesen megvakul. A szülők és persze Louis teljesen összetörtek, mert úgy gondolták, van még idejük felkészülni a legrosszabbra.


Kép forrása: CNN

Vizuális bakancslista

Ez volt a mélypont, amiből a család végül úgy lábalt ki, hogy kitalálták, életre szóló emlékekkel ajándékozzák meg kisfiukat és megmutatják neki a világ legszebb helyeit. Összedobtak egy „vizuális bakancslistát” rajta olyan helyekkel, mint a Niagara-vízesés, a Grand Canyon, az Empire State Building és a kaliforniai Google-főhadiszállás. A listát megálmodni azonban csak egy dolog volt, meg is kellett azt valósítani.

Miközben az idő egyre fogyott, Corbették azon törték a fejüket, miből és hogyan viszik majd utazni kisfiukat. Egy bostoni szoftvercég vezérigazgatója sietett a segítségükre. Warren Casey saját vagyonából ajánlott fel egy nagyobb összeget és vállalta, hogy egy jótékonysági akció keretében még többet gyűjt. Hogy miért tette? Casey később a CNN-nek azt nyilatkozta, azért, mert Corbették a szomszédai és kedveli őket.

A kisfiú szülei még most is nehezen hiszik el, milyen sokan siettek fiuk segítségére. “Egész egyszerűen leírhatatlan amit érzek, csodálatos érzés, hogy ilyen sok nagylelkű ember van” – mondta az édesanya, Catherine, aki elárulta azt is, Louis legnagyobb vágyát, hogy élőben megnézhessen egy bostoni kosármeccset szintén egy ismeretlen váltotta valóra. Corinne Grousbeck (akinek férje történetesen a bostoni Celtics tulajdonosa) a Twitteren találkozott Corbették történetével, és mivel saját, 21 éves fia is hasonló körülmények között vakult meg, egy pillanatig sem volt kérdés, hogy segít-e. “Pontosan tudom, min mennek keresztül, és szerettem volna, ha könnyebb nekik” – mondta később.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik