Élet-Stílus

Milliókat adományoz a 99 éves koldus

A bolgár bácsit szentnek tartják; minden összekalapozott pénzt jótékony célra gyűjt.

Dobri Dobrev 99 éves. Aki nem ismeri, azt gondolhatja róla, egy átlagos koldus.

Aki viszont már hallotta a történetét (amelyet időről-időre felkap a média), pontosan tudja, hogy a bácsi – ahogy a helyiek is mondják – egy „furcsa szent”.

Egy Reddit-felhasználó állítja, hogy volt alkalma beszélni Dobrival, aki elmondta, hogy egyszer régen „csinált valami rosszat”. Nem tudni, hogy mit, de lehetséges, hogy ezért szenteli életét annak, hogy mindenkivel jót tegyen.

A télapószerű bácsi a bolgár fővárosban kéreget – viszont egy fityinget sem tart meg az alamizsnából: minden begyűjtött pénzt templomoknak és gyerekotthonoknak ad. Ő eléldegél szerény – körülbelül 30 ezer forintnak megfelelő – nyugdíjából, az utcán összeszedett pénzt pedig összegyűjti és jótékony célokra fordítja. A legnagyobb bulgáriai ortodox katedrálist bemutató videóból például kiderül, hogy Dobri Dobrev csak ennek a templomnak több mint hatmillió forintnyi (!) pénzt gyűjtött össze.

A saját készítésű viseletben járkáló, mindenki előtt meghajló bácsit minden környékbeli ember ismeri látásból. Régebben gyalog tette meg otthonától a Szófiáig vezető 43 kilométeres utat, ma már busszal jár – de így is minden nap ott van a katedrális előtt.

A dobri szó jelentése egyébként: jóság, jótétemény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik