Élet-Stílus

Harminc perccel az esküvő után született első gyerekük

A férj a kórházban döntötte el, hogy még a szülés előtt feleségül veszi szerelmét.

„Képtelen voltam elviselni a gondolatot, hogy a szülőszobába úgy megy be, hogy nincs az ujján a gyűrű” – magyarázta a KHOU amerikai hírcsatornájának James Anderson, miért döntött úgy, hogy éppen vajúdás közben veszi feleségül barátnőjét. „Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, miért nem vettem már el jóval korábban” – tette még hozzá.

James és Brandi egyébként már évek óta együtt élt, amikor kiderült, Brandi első gyermeküket várja. Noha az örömhír bejelentése után szóba került az esküvő, a babavárással kapcsolatos teendők annyira lefoglalták mindkettőjüket, hogy végül úgy döntötte, a nagy napot a szülés utánra halasztják. Csakhogy James végül meggondolta magát, közvetlenül azután, hogy Brandinél egy héttel a kiírt időpont előtt megindult a szülés.


“Fogalmam sincs, korábban miért nem vettem el”
Kép forrása: North Hills Hospital

„Mire megérkeztünk a North Hills-i kórházba, már kész is volt a tervem” – meséli James, majd hozzáteszi, miközben barátnője épp az érzéstelenítésre várt, szólt neki, hogy kiszalad az éjjel-nappaliba. „Dühös volt, mert fogalma sem volt, mire lehet ilyenkor szükségem a boltból” – mosolyog a férj, aki miután kiszabadult a kórteremből, azonnal a nővéreket vette célba, és közölte velük, hogy házasodni akar.

„Azt hittük, viccel” – árulta el Ahleigh Campbell, az ügyeletben lévő nővérek egyike. „Kellett néhány másodperc, mire leesett, hogy James komolyan gondolja, ám utána már minden flottul ment. Én felhívtam apámat, aki történetesen egy pap, egy másik kolléganőm pedig feldíszítette az egyik szülőszobát. James eközben elrohant az egyik közeli ékszerboltba a gyűrűkért.”

A ceremónia akkor kezdődött, amikor Brandinál elfolyt a magzatvíz. A nővérek betolták a feldíszített szülőszobába, a pap pedig gyorsan összeadta Jamesszel. Semmit sem sejtett, így igazi meglepetés volt. Kislányuk, Janelle a boldogító igen után fél órával jött a világra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik