Élet-Stílus

Egymillió újszülött nem éli túl az első napját

Évente negyvenmillió nő szül bába, vagy bármilyen orvosi segítség nélkül.

Világszerte évente egymillió újszülött hal meg élete első napján, 2,9 millió pedig nem éli túl a születése utáni első négy hetet a Save the Children kedden Londonban bemutatott jelentése szerint. A nem kormányzati szervezet által bemutatott adatok 2012-re vonatkoznak.

Megmenthető életek

Ezek szerint a korai halálok hátterében elsősorban a koraszülés, a születéskor fellépő komplikációk és a fertőzések állnak. A Save the Children szerint a halálesetek fele megelőzhető lenne az újszülöttek és az anyák megfelelő ellátása révén. “Számos esetben életeket menthetnek a kis, de lényeges beavatkozások” – állítják a szakértők. Évente mintegy negyvenmillió nőnek kell ugyanis bába, vagy bármilyen más orvosi segítség nélkül gyermeket szülnie.

“A gyermekek első napja egyben a legveszélyesebb is, ugyanakkor sok anya egyedül szül az otthona padlóján vagy egy bokorban mindenféle segítség nélkül” – vélekedik Justin Forsyth, az szervezet vezetője. A Save The Children ezért felszólítja a világ kormányait, 2015-ig kezeskedjenek arról, hogy lehetőleg minden szüléskor biztosítva legyen a megfelelő szaksegítség.

A Save The Children a gyermekhalálozás alapján felállította a világ országainak sorrendjét is. Eszerint a legrosszabb helyzetben Pakisztán van, ahol ezer szülésre negyven halvaszületés vagy 24 órán belüli csecsemőhalál jut. A sorban Nigéria (32 haláleset), Sierra Leone (30), majd Szomália és Bissau-Guinea (29) következik.

Amennyiben a kormányok nem tesznek intézkedéseket a probléma orvoslására, előfordulhat, hogy a korábbi sikerek ellenére visszalépés következhet a gyermekhalandóság elleni harcban. 1990 óta az öt év alatti gyermekek körében bekövetkező halálesetek száma 6,6 millióra, a korábbi érték csaknem felére csökkent a Save the Children tanulmánya szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik