Élet-Stílus

Divatos kiegészítők tavaszra

Kiegészítők, amelyek feldobják a mindennapokat.

Amint kezd jó idő lenni, a kiegészítők nagyobb hangsúlyt kapnak az öltözködésben. Végre kevesebb ruhadarabot kell felvennünk, így láthatóvá válnak, azok a karkötők, nyakláncok, gyűrűk, amik eddig a ruha mögé szorultak. Illetve megjelennek a tavasz/nyár sláger kiegészítői: a kendő, kalap, napszemüveg.

Nyakláncok, gyűrűk

Az aranyszínű ékszerek mellet, ebben a szezonban az ezüstszínű kiegészítők is hódítanak, méghozzá együtt a két szín is. Felejtsük el a minimalizmust a bizsuk terén és válasszunk nyugodtan nagy, feltűnő kiegészítőket. Továbbra is stílusosak az ujjperc gyűrűk, így  egy ujjunkon, akár két gyűrű is lehet. Ugyanez vonatkozik a nyakláncokra is, ráadásul még társulnak a pasztellszínekkel. Továbbra is trendi lesz sokak kedvence a statement nyaklánc, még vagányabb formákban.

Kalapok, kendők

Nincs is elegánsabb egy kalapnál, ami ráadásul véd a napsugárzás ellen is, és nem csak a strandon. Egyszerű szetteket is feldob, igazán divatos kiegészítő az idei szezonban. Akinek a kalap nem passzol a stílusához, az válasszon kendőt, amit többféleképpen hordhat: nyakon, táskán, fejfedőként, de akár hajba fonva is divatos kiegészítő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik