Élet-Stílus

Fellázadt a zaklatás ellen a túlsúlyos kislány

Két éven át bántották, megalázták – ma már a facebookozók segítik a küzdelmét.

Alvena Little Wolf-Ear kilencéves kanadai őslakos kislány. Nanaimo városában lakik, és nagyon sok megaláztatást kellett elszenvednie előnytelen megjelenése miatt.

A túlsúlyos kislányt folyamatosan zaklatták osztálytársai az elmúlt két évben. A megpróbáltatásokról nem mesélt otthon, így anyja eleinte arról sem tudott, hogy Alvena gyakran nem eszi meg az ebédjét, és azt sem értette, hogy a lány miért nem reggelizik. Végül elmondta otthon: nem szeret iskolába járni, mert bántják. Méghozzá válogatott kínzásokkal: volt, aki például megkérdezte tőle, hogy terhes-e.

Bár az iskolaváltás elkerülhetetlen volt, hiszen Alvena már nem tudott volna beilleszkedni, de úgy döntött, nem törődik bele a helyzetbe. Megkérte anyukáját, fotózza őt le, majd elkezdett aktívan sportolni, és már edzésnaplót ír, amit – a fotókkal együtt – elküldött egy Facebook-oldalra, ahol egymást ösztönzik a tagok az egészségtudatos életmódra, egymást támogatják a kilók elleni harcban; a lány több száz bátorító üzenetet kapott a közösségtől.

Ez még nem minden: anyja Team Alvena néven egy saját csoportot is létrehozott a hálón, amelynek célja az iskolai zaklatások elleni harc – elsőként a lány volt sulijában léptek akcióba egy figyelemfelkeltő rendezvénnyel. A csoportban már több mint 1500 tag biztosítja őket a támogatásáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik