Élet-Stílus

Leolvadt a bőre egy gyógyszer miatt

A 17 éves lánynak fogalma sem volt róla, hogy allergiás az egyik összetevőre. Kis híján belehalt.

Az orvosok mindössze 10% esélyt adtak arra, hogy a 17 éves norwichi lány, Leanne Howes túléli azt a súlyos allergiás rohamot, amit az érzékeny gyomrára kapott gyógyszer váltott ki. A szert az orvosa írta fel, ezért Leanne minden további nélkül bevette, abban reménykedve, hogy az majd segít az úgynevezett irritábilis bél szindrómáján, amitől már régóta szenvedett.

A gyógyszer azonban nem hogy nem segített, de kis híján megölte Leanne-t. A fodrásznak tanuló lány nem tudta ugyanis, hogy allergiás az egyik összetevőre. Csak akkor kezdett gyanakodni, hogy baj van, miután az első szemet bevette, és néhány órára rá kiütések jelentek meg az egész testén. Mivel bízott benne, hogy a rohamot kialussza, lefeküdt aludni, ám másnap reggelre az állapota tovább romlott: a kiütésekből hatalmas, folyadékkal teli fekélyek lettek. Beborították az egész testét. Ám ami ennél is rosszabb, hasonló duzzanatok keletkeztek a torkában is, amitől csak alig-alig kapott levegőt.


Kép forrása: The Daily Mail

Kétségbeesetten próbált segítséget kérni, végül barátja, a 25 éves Jake Round átvitte őt az édesanyjához, ahol Leanne összeomlott. Azonnal kórházba szállították, ahol újabb ijesztő tünet társult a már meglévők mellé: Leanne bőre ugyanis elkezdett leválni ott, ahol az orvosok hozzáértek. Alig néhány óra alatt a lány arcáról szinte teljes egészében eltűnt a bőr, de foltokban hiányzott a hasán, a mellkasán és a hátán is. „Azt hittem meg fogok halni” – emlékszik vissza a lány, aki elmondta, az első néhány napban szinte nem is volt magánál.

„Amikor a harmadik, vagy negyedik napon végre magamhoz tértem, édesanyám sírva ölelt meg. Elmondta, hogy az orvosok mindössze 10% esélyt adtak arra, hogy túlélem az éjszakát, és hogy attól rettegett meg fogok halni.” Szerencsére nem így történt, és bár hosszú hetekig lábadozott, Leanne mára teljesen meggyógyult.

„A bőröm egyáltalán nem olyan, mint a roham előtt, és életem hátralevő részében szemcseppet kell majd használom, de nem bánom. A lényeg hogy élek” – mondja a lány, majd hozzáteszi, egy életre megutálta a gyógyszereket. „Semmit nem merek bevenni egész addig, míg meg nem győződtem arról, hogy ártalmatlan. Rettegek, hogy még egyszer átélem ezt a rémálmot, és akkor már nem leszek ilyen szerencsés.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik