Élet-Stílus

Nem tetszett neki a póló, ezért mindet megvette

Egy amerikai nőnek nem tetszett, hogy bikinis lányok vannak azokon a pólókon, amelyeket egy helyi bolt árul. A fiatalokat óvja, ezért ő vette meg mind.

Az amerikai Utah államban élő asszony felháborodottan hívta fel a Daily Herald szerkesztőségét azért, hogy megossza velük a szörnyű, a tragikus hírt – írja a Jezebel. Mármint nem azt, hogy több mint hatszáz dollárt (vagyis több mint százharmincezer forintot) költött olyan pólókra, amelyeket soha nem fog hordani, hanem azért, hogy elmondhassa, ilyen pólókat lehet venni, az Istenfélő, ártatlan ifjúság meg ezzel találkozik, ha belép egy ruhaboltba.

A pólókon tényleg bikinis lányok szerepelnek, bár fekete-fehérben, szóval inkább művészinek nevezhetőek a képek és a pólók, mintsem sértőnek vagy támadónak. De ez nem érdekelte az asszonyt, aki a tizennyolc éves fiával volt éppen vásárolni, amikor meglátta a pólókat. Az anya egyből hívta a bolt vezetőjét, aki azonban a pólók gyártójához irányította őt és a panaszt.

Ebből a pólóból lett nagyon sok otthon, a szekrény aljában
Kép: Jezebel

Akkor mindet viszem

Ez nem hatotta meg az anyát, aki ekkor támadásba lendült, úgy döntött, megveszi az üzletben található összes pólót és otthon elzárja, ne hordjanak ilyet a mai fiatalok. Arról sajnos nincsen hír, hogy a fiú szeretett-e volna ilyen pólót vagy sem, de nem is érdekes, úgysem lesz neki. Az asszony a vásárlás után rögtön két szervezethez is fordult, egyfelől az Anyák az illem mellett-hez, másrészt az Egymillió anya nevű szervezethez, hogy tegyenek valamit a „pornográf” pólók visszaszorítása érdekében.

Pólócenzorok mindenfelé

Nekem is van egy hasonló élményem, teljesen át tudom érezni a problémát. A cisztercieknél tanultam még, jó pár évvel ezelőtt, amikor egy ilyen pólóval ültem be biológia órára. Nagy király voltam az osztálytársak körében, a tanárokéban kevésbé. A tanárnő ugyanis „nem tudott tanítani” a póló miatt, biztos elvonta(m) a figyelmét. Hiába próbálkoztam egy olyan tréfával, hogy kifordítva vettem vissza a felsőt ott és akkor, a poén nem ült. Így ezt a ruhadarabot kiszavazták, most úgy tűnik, Utahban reinkarnálódott a jelenség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik