Élet-Stílus

Milliomossá tett egy ablakpucolót a halálával

A 98 éves brit asszony kizárta végrendeletéből unokaöccsét. Helyette mindenét egy ablakpucolóra hagyta.

A 82 éves unokaöcs, Cecil Bray csak 98 éves nagynénje halála után tudta meg, hogy az idős asszony élete utolsó éveiben kizárta őt a végrendeletéből, és a 300 ezer fontnyi vagyonát, valamint két házát nem ő, hanem egy számára teljesen ismeretlen ablakpucoló kapta meg.

Az idős férfi igencsak meglepődött és ahogy lehetett, meg is támadta nagynénje, Julie Spalding végrendeletét a bíróságon. Ügyvédei azzal érveltek, hogy az idős asszony egészségi állapota sokat romlott a halála előtti években. Állításaikat orvosi szakvéleménnyel is megpróbálták alátámasztani: az általuk előszedett háziorvos szerint Julie a halála előtt szokatlanul zárkózottá, már-már paranoiddá vált, ami magyarázná, miért zárta ki rokonát ok nélkül a végrendeletéből.


Kép forrása: Telegraph

Miután ezzel nem járt sikerrel, Cecil Bray és ügyvédei kikezdték az ablakpucolót is, akire a néni a vagyonát hagyta. A bírósági tárgyaláson a férfi, egy bizonyos Mr. Pearce elmondta, harminc éven keresztül viselte gondját Julie Spaldingnak. Még akkor is, amikor a saját családja elfordult tőle, és felé sem néztek. Az unokaöcs ezt azzal magyarázta, hogy a néni maga tiltotta meg, hogy rokonai látogassák: „mint mondta, idegesítjük őt, ezért nem kért belőlünk”- mondta, majd hozzátette, véleménye szerint az ablakpucoló befolyásolta nagynénjét, amikor a végrendeletét készítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik