Élet-Stílus

7 magyar férfi, akitől megugrik a pulzusunk

Látjuk őket nap mint nap. Figyeljük, ahogy kivágják az EU zászlót az ablakon, ahogy hangjuk nyomán szakad a forint, feltűrt ingujjban főznek, és felelősségteljesen vezetik az országot. Most éppen Kelet felé. Csoda, hogy elveszünk? A Hír24-es csajokat utolérte a végzet.

Nem bírtuk tovább magunkba fojtani érzéseinket. Valentin-napon kibuggyant belőlünk, mint az asszonyokból lakodalomkor a könnyek. Reménykedünk, hogy egyszer majd szorosabban összesimulunk, mint a KDNP és a Fidesz, és szerelmünk örök lesz, mint Magyarországon a második Orbán-kormány és vele együtt a demokrácia.

Romantikus óda Józsefnek

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,

Elesni a vak komondoron,

Én nem tudom mi ez, de édes ez,

Bár ne lennél már hatgyermekes,

Én nem tudom mi ez, de érezem,

Hogy megszépült a tanyák élete

Én nem tudom mi ez, de fáj nagyon,

Hogy szíveden Terivel osztozom.

Ha baloghság, ha tévedés, legyen

Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!

Epekedő levél Lajosnak

Már egy hete csak rád gondolok, mindig, meg-megállva. Ahogy mindent olyan jól elintézel, ahogy fejlődsz, fejleszted a céged, ami így egyre hihetetlenebb sikereket ér el. Legutóbb akkor dobbant meg a szívem, amikor maga Putyin elnök örült az új bizniszeteknek. Büszke voltam Rád Lajos, és akkor is úgy gondoltam, Te vagy a legokosabb férfi ebben az országban. Te, aki ott se voltál, de még így is összehoztad.

Ez azért nem semmi. Soha nem gondoltam volna, hogy egy férfi egyedül képes végigvinni ilyesmit, hogy ilyen rövid idő alatt így felvirágoztassa a kis cégecskéjét, és neki tapsoljon Magyarországtól Oroszországig mindenki. Nem bántásból mondom, de Rólad meg főleg nem gondoltam volna ezt.

Bár nagyon aranyos vagy a cuki kis szemüvegedben, de olyan könyvelősnek tűntél mindig is. A könyvelők meg köztudottan nem csinálnak túl nagy karriert. De Te megcsináltad! Egyes egyedül. Jó, Viktor segített, de barátok nélkül senki nem menne semmire.

Most azért döntöttem úgy, hogy írok Neked, mert már nagyon fáj, hogy azon a néhány képen kívül, ami rólad megjelent, nincs semmim sem. Csendes hős vagy én Lajosom, visszahúzódó, és én ezt is szeretem benned, de sajnos már nem bírom tovább, hogy ne halljam a hangod.

Mielőtt azt gondolnád, hogy csak a pénzed miatt szeretlek, el kell mondjam azt is, hogy már csórón is bejöttél, amikor még csak a koleszban toltátok a nagy tervezéseket. De olyan gyorsan történt minden, olyan gyorsan eltelt az idő. 2010-ben még rád mertem volna írni ismeretlenül, de bátortalan voltam, most meg… Nagy ember lettél azóta Lajos.

Remélem, olvasod a levelemet, és jelentkezel.

Szerelmes gravitálás Gábor 1-nek

Kedves Gé!

Már akkor felfigyeltem Magára, amikor az ECHO Tv-vel új színt hozott a magyar média silány palettájára. Azóta áradnak végre a jó hírek is a magyar hazában, nem csak a bulvárszenny. Amikor aztán a Békemenetbe is beszállt, újra megdobogtatta a szívemet. A „Nem leszünk gyarmat” molinót látva, a zsigereimben éreztem: bőven lenne mondanivalónk egymásnak.

Talán nem is hinné, mennyi mindenben hasonlítunk. Magam is az ezotéria lelkes híve volnék. Különösen a számmisztika fogott meg. Tudja, hogy mindkettőnk sorsszáma a kilences? Ez azt jelenti, hogy nagyon régi lelkek vagyunk. Sok előző életünkben sok mindent megtanultunk már. Olyan ősi tudás birtokában vagyunk, ami csak kevesek kiváltsága, ezért aztán kilógunk a sorból. De ki bánja? Kozmikus mértékkel mérve apróság ez. Ahogy a köztünk lévő alig 34 év korkülönbség is. Az már csak hab a tortán, hogy Uraságod a kilencedik a leggazdagabb magyarok listáján.

Ezek jelek, látnia kell! Ne értsen félre, nem a pénzére utazom. Nincsenek nekem nagy igényeim. Beérném azzal is, ha a rezsiszámlák, a koszt, a ruhapénz, a fodrász, a masszőr és a manikűrös kifizetése miatt nem kellene aggódnom. A térigényem sem nagy. Meg tudom húzni magam egy átlagos, nyolcvan négyzetméteres lakásban is. És semmi luxus. Csak energiacella legyen, a többi nem számít. Évi két trópusi nyaralással bőven beérném. Emellett szívesen kipróbálnám az idő- és főleg az űrutazást is. Amikor az ufókkal kapcsolatos álláspontjáról értesültem, végképp meggyőződtem arról, hogy rokonlelkek vagyunk. Bárcsak együtt tapasztalhatnánk egy harmadik típusú találkozás mélységeit!

Tudja, beleborzongok, amikor azt mondja, kikapcsolható a gravitáció. Mágikus szavak ezek egy nőnek, aki annyit fogyókúrázott már életében, mint én.

Kérem, engedje, hogy társa legyek a rezsiharcban. Igázzuk le együtt az Univerzum kétharmadát!

Titkos üzenet Gábor 2-nek


240 millió okom van rá, miért vagy Szívemnek kedves,

de egyIk sem oly’ beszédes, mint a bankszámlád, drága Enyves.

Pénzt lenyúlni úgy, Mint Te, tán nem is képes más ember,

SzOcik, rubrikák, luxusházak – Auf Wiedersehen, Édes,

SógorékNál meglelsz, egy Wiener Schnitzel rendel.

Kacér sorok Andrew-nak

Szólíthatlak Andynek…tegeződhetünk? Szóval, Andy…arra gondoltam, hogy most nagy nyilvánosság előtt is felvállalom, hogy mit érzek irántad. Már korábban felfigyeltem rád, de igazán akkor bolondultam beléd, amikor feleségül vetted Palácsik Timit. Nem szokásom nős férfiaknak szerelmes leveleket írni, de talán érted képes lennék a páromat is elhagyni. A mi kapcsolatunk ugyanis olyan hétköznapi: egyidősek vagyunk, ugyanaz a hobbink, rengeteget dolgozunk, szóval semmi extra. Veled egészen más lenne az élet!

Andy nem tagadom, lenyűgöz, hogy mennyire nem vagy féltékeny típus és akkor sem gyanakodnál, ha esetleg lefotóznának egy jóképű fiatalemberrel egy szórakozóhelyen. Azt pedig csak úgy mellékesen mondom neked – hátha így van egy kis esélyem – hogy fiatalabb vagyok Timinél. A kedvedért pedig még az amerikás-magyar nyelvet is megtanulnám. A munkádban is segítenék, de tudom, hogy te is sok örömet okoznál…nagyon bírom én is Antonio Banderast és nem lenne ellenemre egy nagyobb szerep sem valamelyik hollywoodi szuperfilmben… De csak azért mert önzetlenül szeretlek.

Vágyódó vallomás Sándornak


Miután nagyon fárasztó volt évekig úgy szerelmesnek lenni Lakner Zoltánba, hogy egyetlen bulvárhír sem jelent meg róla, mindig csak a meló, és a szemüvegkeretek változásából próbáltam a lelkiállapotára következtetni, kénytelen voltam kissé csalódottan és megfáradtan ágyőt inteni és arrébb tolni a biciklit. Mivel Zoltánban van egy megmagyarázhatatlan arisztokrata vonás – és most nem a raccsolására gondolok, az csak észvesztően cuki -, hasonló hímre gondoltam kivetni a hálómat, azaz legyen okos, stílusos, fontos, hogy ne álljon rajta úgy az öltöny, mint tehénen a gatya, tehát vagy jó szabója legyen vagy válla, ne járjon szoláriumba és egyen normálisan, ne finnyogva. És akkor belebotlottam Sándorba.

Már az első vele készült cikk olvasása után szimpatikus lett. De nem volt ez szerelem első látásra, ki tudja ezeknél a gazdag ficsúroknál, ugye, lehet, hogy tipikus apuka kisfia, csak jó péeresek jól felkészítették.

Sándor biciklizik, Fiorentina-drukker, az én szívem az AS Romáért dobog, de majd két tévét veszünk, nem ügy. Van Fió-tetkója is, ez nagyon menő és mit tagadjam, megnyugvással töltött el, Zoltánnal ugyanis kicsit hűvösebbnek képzeltem el a kapcsolatunkat, amibe simán belefért volna a magázódás is. Kér még egy teát, Mókuska?

Sándor sem egy celeb, ha hallani róla, akkor a melója miatt, úgy tűnik, a workaholic pasik jönnek be, de amíg a szilvát isszuk is és nemcsak gombócban tudjuk együtt elképzelni, nagy gond nincs. Eléggé kozmopolita, de majd elmegyünk a szabadkai piacra, tudok én neki újat mutatni, ha akarok, nem vagyok kétségbe esve. Tőlem hozhatja a feleségét is. Igen, van neki, úgyhogy ez az egész plátói.

És ez így van jól. Meg az is, amit egy blogon olvastam róla, jellemzésként: a jófej burzsuj. Először szíven ütött, aztán elnevettem magam, a fenébe is, tényleg az! Jófej, mert hiteles, nincsenek sztárallűrjei, nem hiszi azt, hogy az ő seggéből süt a nap és nem parkol rá keresztben négy rokihelyre egy mattfekete Audival. Az, hogy olyan külsővel rendelkezik, ha rocksztár lenne, annyi bugyit és melltartót dobálnának fel a visítozó némberek, hogy leszakadna a színpad, apró kis ráadás.

Ja, és a vezetékneve? Zwack. Lehet, hogy már hallottatok róla, van egy kis családi vállalkozásuk is.

Fájdalmas szívtépés Ferencnek

Ferenc,

A múló idő sem gyógyítja szívem sebeit,

Könnycsepp vagyok a magány tengerében,

Mert elkúrtuk!

Nem kicsit!

Nagyon.

Szerelemben ilyen böszmeséget még nem senki nem csinált, mint mi csináltunk. Hazudtunk reggel, délben meg éjjel. Majd beledöglöttem, hogy úgy kellett tennem, te voltál az első. Tudnod kell végre! Te voltál a 28. De az első balról. Nekünk nincs jövőnk! Ez a románc örök titok kell, hogy maradjon! Nem akarom tovább csinálni!

De ez az én imádatomat nem fogja megváltoztatni ! Nincs szexisebb táncos a politikusok között….Ó, a hétszázát, most is beleborzongok, ahogy az ablak előtt látlak a félhomályban és megfeszül az ing a hátadon. És amikor a színpadon állsz és egy perc alatt válsz simogató szellőből tomboló viharrá.

De már nincsen választás! Nincsen tovább! Azt hiszed még várok?

Há’ nem ment el az öszöm!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik