Élet-Stílus

84 évesen akadályozta meg, hogy lebontsák a házát

Az idős asszonynak hiába ajánlottak új otthont és egymillió dolláros kártérítést, nem fogadta el.

Néhány éve, 2008-ban a stramm kis amerikai néni, a 84 éves Edith Mcefield valami igazán elképesztő és lenyűgöző dolgot vitt véghez: mindenkivel szembeszállt, hogy megmentse szeretett édesanyja otthonát attól, hogy a földdel tegyék egyenlővé.

Pedig sokan próbálkoztak. Azon a területen ugyanis, ahol Edith kis házikója is állt, hatalmas irodakomplexum építésébe kezdtek. Miután az építtető cégnek sikerült a környéken lévő összes telket megvásárolnia, megkeresték Edithet is, ám az idős asszonynak esze ágában se volt csomagolni, és csak úgy elköltözni.


Barry és Edith a ház előtt
Képek forrása: The Daily Mail

A harcias kis asszonynak hamar híre ment a cégnél: találkozott a cég képviselőivel, építésvezetőkkel és ügyvédekkel is, ám mindegyikük kudarcot vallott. Edithet semmivel sem lehetett rávenni a költözésre, még a beígért egymillió dolláros kártérítéssel sem. Mint mondta, ez a pénz nem fedezné a költségeit, ha megbetegedne. Ha pedig nem betegszik meg, nincs szüksége ennyi pénzre.

Történetét az a Barry Martin, az építtető cég egyik építésvezetője írta meg könyvben, aki az építkezés alatt különleges barátságot alakított ki az idős nénivel. A férfi elmondta, Edith azért nem akarta semmiért sem feladni a házát, mert mint mondta, megígérte édesanyjának (aki a házban halt meg), hogy vigyáz rá. Az idős asszony hozzátette azt is, hogy ő is a házban szeretne meghalni, épp azon a kanapén, ahol édesanyja.

A telek körüli huzavona több mint egy évig tartott, az építtető cég a végén már abba is belement, hogy részletesen lefényképezi a házat, hogy elkészíthessék annak pontos mását egy másik telken, az asszony azonban nem tágított. Edith 2008-ban, hasnyálmirigyrákja miatt halt meg, házát Barryre, arra az építésvezetőre hagyta, akivel az utolsó éveit töltötte.

A férfi végül úgy döntött, a kincset érő telket, rajta a házzal nem adja el a cégnek, hanem inkább olyasvalakinek, aki gondozza és megbecsüli azt. A ház még ma is áll: az ellenállás szimbóluma lett. Közben elkészült az irodakomplexum is, ami szó szerint körbenőtte Edith kis telkét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik