Élet-Stílus

Koponyáján kívül fejlődött agya a csodababának

Az orvosok semmi esélyt nem láttak arra, hogy a kis Faith túléli a szülést. Túlélte, sőt azóta teljesen egészséges.

„Még csak el se gondolkodtunk az abortuszon” – kezdi a brit kislány 20 éves édesanyja, Jessica Williams, majd hozzáteszi, a rossz hírt, miszerint gyermekének egy ritka fejlődési rendellenessége van, a terhességének 17. hetében közölte vele orvosa. A rendellenesség az enkefalokele, más néven agysérv egy ritka válfaja volt, melynek következtében a kislány koponyája nem záródott össze rendesen, így agyának egyik része a koponyán kívül fejlődött.

Kislány (kislány)
Képek forrása: The Evening Gazette

Habár az agysérv az esetek egy jelentős részében műtéttel kezelhető, Faith esetében az orvosok nem voltak bizakodóak. „Azt mondták nekünk, a rendellenesség érinti Faith légzésközpontját, vagyis ha meg is születik, nem tud majd önállóan lélegezni, ha mégis, valószínűleg súlyosan fogyatékos lesz. Amikor a lehetőségeinkről kérdeztük őket, akkor az elsők között merült föl az abortusz.” A házaspár, akinek már van egy egyéves kisfia azonban semmiképp sem akart abortuszt. Adni akart a kislánynak egy esélyt.

Így megkerestek egy másik orvost is, aki azzal biztatta őket, hogy a praxisa során már találkozott már rosszabb esetekkel is, amiknek aztán jó vége lett. Jessica és 21 éves férje ezzel a tudattal ment haza, és várta a szülést. A kis Faith tavaly, október 13-án született császármetszéssel, és ellentétben az orvosok várakozásával már abban a pillanatban felsírt, ahogy a világra segítették. Majd még egyszer.

kislány (kislány, )

Kiderült, a sérv végül nem befolyásolta a légzésközpontot, így a kicsit és édesanyját néhány nap múlva hazaengedték. Ahogy betöltötte a három hónapos kort, megműtötték: eltávolították a halott agyszövetet, beépítettek egy söntöt, ami a felesleges agyvizet a gyomorba vezeti és bezárták a koponyát. Édesanyja szerint Faith remekül viselte a műtétet, gyorsan felépült és ma már semmire sem emlékszik az egészből. És, ha mindez nem lenne elég, mindent tud, amit egy vele egykorúnak tudnia kell.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.