Élet-Stílus

El kellett altatni a prágai tigriskölyköt

Súlyos, veseelégtelenséget eredményező öröklődő betegséget diagnosztizáltak a ritka szumátrai tigriskölyöknél.

Az elmúlt hónapokban számos állat pusztult el váratlanul az állatkertben. Az intézmény karácsonykor mutatta be a tigriskölyköt a nagyközönségnek, amikor a nagymacskák pavilonja újra megnyitotta kapuit a júniusi árvizeket követően. A fiatal állatnál január közepén kezdtek jelentkezni az egészségi problémák és egy alapos vizsgálat során örökletes cisztás vesebetegséget állapítottak meg nála.

Az árvíz stresszt okozott az anyánál

“A tigris nem evett, nem ivott és nagyon kimerült volt. A hasa felpuffadt és a szemei beesettek voltak. Az állatorvos és a gondozók ezért az elaltatása mellett döntöttek” – közölte az állatkert, hozzátéve, hogy remélhetőleg ez volt az utolsó szomorú esemény, amely a tavalyi árvizekhez kötődik.

A szumátrai tigriskölyök tavaly július végén jött a világra. Anyja, Surami, vemhesen vészelte át a júniusi árvizeket és a nőstényt többször is be kellett nyugtatózni az átköltöztetések miatt. A stressz eredményeként az anyaállat képtelen volt rendesen gondját viselni a kicsinyének, ezért a gondozóknak kellett besegíteniük a kölyök nevelésébe. Ilyen kombinált gondozást korábban még nem alkalmaztak szumátrai tigriseknél. A gondozók ezért is beszéltek rendkívüli sikerről, amikor a kölyök rendesen kezdett fejlődni.

Szomorú veszteséglista Prágában

Suramin és a két héttel ezelőtt elaltatott kölyök apján, Falcon kívül az állatkert még egy Madla nevű nősténynek ad otthont.

A szumátrai tigris a legkisebb a ma élő hat tigrisalfaj közül. Vadon élő példányai – mintegy 400 egyed – kizárólag az Indonéziához tartozó Szumátra szigetének alacsonyan fekvő területein és hegyi erdőségeiben fordulnak elő. Ezen kívül nagyjából 100 példányuk él Európa különböző állatkertjeiben. Az állatok a természetes élőhelyeik elpusztítása és az orvvadászat miatt kerültek a súlyosan veszélyeztetett fajok közé.

A prágai állatkert decemberben veszítette el Tonya nevű nőstény elefántját, amellyel vírusos fertőzés végzett. A Padang nevű orángután emésztési problémák miatt pusztult el karácsony után. Egy ritka pálmakakadu-kölyök (Probosciger aterrimus) pedig az év elején pusztult el, valószínűleg hirtelen fellépő veseelégtelenség következtében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik