Élet-Stílus

Azonnal meghalt két kiskanál koffeinportól

Az interneten rendelte a szert azért, hogy ébren maradhasson bulizás közben.

Michael Bedford szinte azonnal meghalt, amikor tavaly áprilisban egy buli hevében két teljes kiskanál koffeinport is megevett, hogy ébren maradjon. A 23 éves brit férfi a szert a neten rendelte azért, hogy szükség esetén kávé, illetve energiaital nélkül is ébren tudjon maradni. Csakhogy, mint kiderült, figyelmen kívül hagyta a porhoz mellékelt adagolási útmutatót, ezért az első alkalommal rögtön halálos adagot vett magához.

A két kiskanálnyi tiszta koffein, ami a legóvatosabb becslések szerint legalább 70 doboznyi energiaitalnak felelt meg, szinte azonnal „hatni kezdett”. Egyik legjobb barátja azt nyilatkozta a Nottingham Evening Postnak, hogy Michael hamar rosszul lett. „Néhány perccel azután, hogy bevette a port, hányni kezdett, összefüggéstelenül kezdett beszélni, majd összeesett.”


Kép forrása: New York Daily News

A fiatal férfit ezután hiába szállították szinte azonnal kórházban, nem sokkal később életét vesztette. A halála körülményeit a hatóságok egészen mostanáig vizsgálták: a halál gyors bekövetkezte miatt ugyanis nem merték kizárni azt az eshetőséget, hogy a férfit esetleg megmérgezték. Az igazságügyi orvosszakértő azonban megállapította, hogy a férfi egyértelműen a koffeintúladagolás miatt halt meg.

Michael szülei most újabb pert fontolgatnak, ezúttal a port forgalmazók ellen. Szerintük ugyanis teljességgel elfogadhatatlan, hogy az interneten gyakorlatilag pár kattintás után hozzá lehet jutni ehhez a veszélyes szerhez. „Az a minimum, hogy figyelmeztetik a vásárlókat az adagolás fontosságára.

A közelmúltban egyébként nem Michael ügye az egyetlen, ami a túlzásba vitt koffein káros hatásaira hívja fel a figyelmet. Múlt hónapban legalább ötven hallgatót kellett mérgezéssel kórházba vinni a Central Washington Egyetemről, miután ittak az úgynevezett „fekete doboz” italból, amiben nagy mennyiségben keveredik az alkohol és a koffein.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik