Élet-Stílus

A sajtóban kérlelte milliárdos apját a leszbikus hongkongi nő

Nyílt levélben kérte apját másságának elfogadására az a leszbikus nő, akinek multimilliomos édesapja egymilliárd hongkongi dollárt ajánlott fel annak a férfinak, aki meghódítja a lányát.

A 33 éves Gigi Chao két hongkongi napilapban tette közzé szerdán apjához írt levelét, amelyben arra kéri őt, fogadja el választottját, mint “normális, méltósággal teli emberi lényt”, akivel már kilenc éve él együtt. “Tudom, nehéz neked megérteni, sőt elfogadni azt, hogy romantikusan egy nőhöz vonzódom… De a világot jelentené számomra, ha nem ijednél meg annyira a partneremtől” – írta.

Dupla vagy semmi

Mint azt korábban megírtuk a 77 éves Cecil Chao Sze-tsung a minap kétszerezte meg a tavaly hozományként felajánlott összeget, egymilliárd hongkongi dollárt ígérve annak a férfinak, akinek sikerül meghódítania leszbikus lányát. Korábbi ajánlata ugyan több mint 20 ezer jelentkezőt vonzott, de senkinek sem sikerült meghódítania Gigit.

Szokatlan kezdeményezése ellenére a mágnás azt állítja, hogy nem akar beleszólni lánya magánéletébe. “Csak azt szeretném, ha boldog házasságban élne és születnének gyerekei, akik örökölhetnék a vagyonomat” – mondta.

Apja felhívására válaszul Gigi Chao közölte, örömmel lesz jó barátja bármelyik férfinak, aki jelentős összeggel támogatja Faith in Love nevű szervezetét, de csak akkor, ha a szóban forgó férfi nem vágyik többre.

Gigi Chao apja ingatlanvállalatának igazgatója és sok időt tölt jótékonysági munkával is. Alapítója a Faith in Love nevű szervezetnek, amely Ázsia-szerte a szegénység felszámolásáért fáradozik. A melegek, a leszbikusok  és a transzszexuálisok jogainak ismert szószólója.

20 ezren sültek fel

2012 óta több mint 20 ezren jelentkezte Chaonál, de eddig mindannyian kudarcot vallottak. Épp ezért az apa most úgy döntött, megduplázza a hozományt. Így az, aki sikerrel jár, és elrabolja Gigi szívét, egy csodás nővel és 120 millió dollárral gazdagodik.

Korábban az apa a Star magazinnak elmondta, „nem érdekel, hogy az illető férfi gazdag-e vagy szegény, hogy jó családból származik-e. Az sem számít, melyik országból érkezik. Csak az a fontos, hogy jószívű legyen, nagylelkű és romantikus, és persze az, hogy el tudja csábítani a lányom”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik