Élet-Stílus

Öngyilkos lett a hajszíne miatt

A megszállott nő halála előtt legalább 50-szer írt a fodrászának, hogy változtasson a hajszínén.

A 26 éves Frances Warren gyászoló családja az utolsó pillanatig azt hitte, szerettüket meggyilkolták, arra ugyanis, hogy az életvidám, csinos és kiegyensúlyozott fiatal lány önkezével vetett véget az életének, gondolni sem mertek. Pedig a tavaly májusi esetet vizsgáló és most lezárult eljárás azt bizonyítja, hogy pontosan ez történt: Frances Warren öngyilkos lett, méghozzá a hajszíne miatt.

Ahogy az a barátok, illetve Frances fodrászainak vallomásából kiderült, a fiatal lány a halála előtti hónapokban meglehetősen zaklatott volt. Ennek hátterében egyrészt az állt, hogy Frances nem sokkal korábban költözött vissza szülei házába barátjával, mert csak így tudtak annyi pénzt összespórolni, amiből saját házat tudtak venni.


Nem hitte el, hogy a haja tökéletes
Kép forrása: The Daily Mail

A költözés mellett Francesnek állandó stresszt jelentett a kinézete is: a legtöbbet a hajával foglalkozott. Barátja elmondása szerint Francesnek egy héten egyszerre több fodrásznál is lett időpontja, mert a lány biztos volt benne, hogy képtelenek normálisan megcsinálni a haját. A halála előtti hetekben a legnagyobb baja az volt, hogy a szőke hajszínének narancssárgás árnyalata lett, ezt szerette volna eltüntetni.

Az utolsó fodrász, akihez időpontot kért, Kelly Hill volt. A fiatal lány vallomásában elmondta, a halála előtti héten többször is átfestette Frances haját, ám vendégének egyszer sem tetszett az eredmény. Úgy vélte, a már-már hófehérre szőkített haja még mindig narancssárga, ezért a halála előtti éjjelen legalább 50 SMS-t hagyott Kelly mobilján, hogy rábeszélje, mindenképpen fogadja őt másnap. Így is lett: Frances megjelent és bár Kelly mindent megtett, hogy a kedvében járjon, vendége ismét rossz szájízzel távozott.

Aznap este már nem ért haza. Családja azonnal jelezte eltűnését a rendőrségen. Végül két nappal később találták meg nem messze az otthonától, felakasztotta magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik