Élet-Stílus

Azt hitték, ez a cica sosem fog lábra állni, tévedtek

Más menhelyen már rég elaltatták volna a torz hátsó lábakkal született csöppséget. Szerencsére új otthonában kapott még egy esélyt.

Amikor rátaláltak, a Tree House Humane Society nevű állatvédő szervezet tagjai nem sok esélyt adtak az alig egy hetes kiscicának arra, hogy valaha teljes életet éljen. A macska hátsó lábai ugyanis egy veleszületett genetikai rendellenesség miatt befelé fordultak és W-alakban meg is merevedtek. Ráadásul – mintha ez önmagában nem lett volna elég szörnyű – a Stockings névre keresztelt apróság elkapott egy súlyos légúti fertőzést és súlyosan alultáplált volt.

„Nagyon aggódtunk miatta. A fertőzés miatt nem is annyira, tudtuk, hogy azt a gyógyszerekkel kikezelhetjük. Sokkal jobban aggasztott minket a kölyök két hátsó lába: amikor mozgott az egész hátsó felét vonszolnia kellett” – mondta a menhely szóvivője, Jenny Schlueter, majd hozzátette, mindenképp segíteni akartak neki, hogy normális életet élhessen.

Miközben más menhelyek már rég lemondtak volna a sérült kölyökről – a kezelés borsos ára és bizonytalan kimenetele miatt – a Tree House kitartott, és úgy döntött, ad egy második esélyt az ártatlan jószágnak. A kismacska ezután dr Lynda Ewald állatorvos vezetésével egy sor komplikált műtéten esett át, melyek végül kiegyenesítették a hátsó lábait, így a cica ma már pontosan úgy közlekedik, mint bármelyik kortársa.


Nézze csak, milyen magabiztosan megy!
Kép forrása: The Huffington Post

És ezzel még mindig nincs vége a történetnek. Stockings ugyanis a műtétekkel egy időben állandó otthonra talált: ideiglenes gazdija annyira beleszeretett, hogy végül örökbe fogadta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik