Élet-Stílus

Egy lavór vízben fürdetik a jegesmacit

A kanadai állatkert egyik legaranyosabb lakóját egy gondozó mosdatta meg, szemmel láthatóan nem tudta hová tenni ezt a kis bocs.

Teljesen naprakészek vagyunk jegesmackó-ügyben, hiszen arról is beszámoltunk, amikor először próbálkozott a járással, több-kevesebb sikerrel. Azóta már biztos jobban megy neki ez is, most pedig a fürdetés volt soron. Itt csak egy helyben kellett maradnia és a gondozójára bízni magát, ez könnyebben ment neki.

A kisbocs egyébként még 2013 novemberében született, egyelőre még nincs neki neve, és ehhez az aranyos történethez annyi mindenképpen hozzátartozik, hogy a bocsot el kellett szakítani anyukája mellől, mert az összes testvérével végzett sajnos, ő az egyetlen túlélő, őt is pár napig inkubátorban kellett tartani.

A gondozói szerint a kis jegesmedve egészséges, napról napra erősebb és a bundája is sűrűbb, ezért volt szükség erre a mosdatásra is. Meg azért, hogy mi meg tudjuk mutatni olvasóinknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik