Élet-Stílus

Két hónapja csuklik megállás nélkül

Egyelőre az orvosok sem tudják mi baja. Se a gyógyszerek, se a klasszikus módszerek nem használnak.

Bizony nincs könnyű helyzetben az a 19 éves, kenti fiatalember, aki állítása szerint immár két hónapja szünet nélkül csuklik. Chris McKernan elárulta, az első pár napban még viccesnek tartotta, hogy a csuklás evés, alvás és beszéd közben sem múlik el, ám mostanra halálosan unja.

Hiába próbálta ki a csuklás elmulasztására kitalált összes lehetséges házi praktikát, semmi nem használt. Pedig szopogatott citromot, lélegzett papírzacskóba, ivott vizet fejen állva, és megpróbált megijedni is. Hasztalanul. Utóbb orvoshoz ment, hátha a szakembereknek sikerül kiderítenie, mi okozhatja a makacs csuklást.

Csakhogy ismét csalódnia kellett, ugyanis még az orvosai sem tudják, mi baja lehet. Ugyan írtak fel neki egy erős savlekötőt, ám az hatástalannak bizonyult. Így maradt a csuklás percenként 25-ször, ami naponta 36 ezer csuklást jelent. „Őszintén mondhatom, hogy mostanra torkig lettem a csuklással, és alig várom, hogy megszabaduljak tőle. A környezetem szerencsére még jól kezeli a dolgot, a barátnőmet például kifejezetten szórakoztatja, ahogy csuklom” – mondta.

Rossz hír Chrisnek, hogy a csuklás olykor évekig is eltarthat, anélkül, hogy a háttérben bármilyen betegség húzódna. A csuklásrekorder jelenleg az amerikai Charles Osborne, aki 1922 és 1990 között, 68 éven keresztül csuklott megállás nélkül.

Önnek mi a tuti módszere csuklás ellen? Írja meg nekünk kommentben!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik