Élet-Stílus

Varázslatos képek egy orosz édesanyától

Az asszony, aki él-hal gyermekeiért és az állatokért is, akkor kezdett fotózni, mikor megkapta első saját gépét. Mára világhírű lett.

Meggyőződésünk, hogy az orosz édesanyát, Elena Shumilovát egészen eddig csak kevesen ismerték. Éppúgy, ahogy a munkáit is. Ám mostanra, alig néhány nap leforgása alatt világhírű lett, köszönhetően azoknak a leírhatatlan hangulatú, csodálatos képeknek, melyeken a farmjukon élő állatok és gyermekei kapcsolatát örökíti meg.

Mint megtudtuk, a kétgyermekes Elena az utóbbi időben rengeteg időt tölt a farmon, ami nem csoda, hiszen imádja a gyermekeit és az állatokat is. „Ők az életem, ami megmagyarázza, miért vágyom mindennél jobban arra, hogy megörökíthessem a köztük lévő csodálatos kapcsolatot.” Mint kiderült, a képeket előre sosem tervezi meg, legtöbbször a megérzéseire hagyatkozva kattint, megvárja, míg feléled benne a vágy, hogy a képpel valami olyasmit fejezzen ki, amit szavakkal képtelen lenne.

Nos, íme egy válogatás a végeredményből. Ha megengednek egy javaslatot, mielőtt végigpörgetik a sorozatot, készítsenek maguk mellé egy bögrével a kedvenc forró italukból és dőljenek hátra a székükben. Megéri.


Képek forrása: Elena Shumilova / Bored Panda

A találatért köszönet a Bored Pandának!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik