Élet-Stílus

Agresszivitást szül a férfihiány?

Egy friss kutatás szerint ahol kevés a férfi, ott a fiatalok körében több támadás történik.

A Michigani Egyetem munkatársai az Amerikai Egyesült Államok népszámlálási adatai alapján elemezték a javarészt a General Motors által foglalkoztatott lakosságú Flint város demográfiai adatait és bűnözési rátáját. Kiderült, hogy a felnőttek körében tapasztalható “férfihiány”, azaz a férfiak alacsony aránya a nőkkel szemben szorosan összefügg a kormányzati segítségre szoruló háztartások arányával, valamint a gyermeküket egyedül nevelő szülőkével is.


Kép forrása: Thinkstock

A férfihiánynak azonban sajátos következményei is vannak azonkívül, hogy szoros köteléket ápol a szegénységgel és a csonka családszerkezettel. Még a többi gazdasági és társadalmi hátrány figyelembevételével is elmondható, hogy a férfihiány ad magyarázatot a fiatalok körében elkövetett támadások aránykülönbségének 36 százalékára.

“A férfihiány sajátos következményeket von maga után, éppen ezért a legerősebb előrejelző szereppel bíró adat” – magyarázta Daniel Kruger. Az iskolázottság mint tényező bevonásával még erősebb előrejelző: a férfihiány plusz a középiskolainál alacsonyabb végzettséggel rendelkezők aránya a fiatalok bűnözéséhez köthető aránykülönbség 69 százalékát magyarázta meg.

Még többet szeretne tudni? Olvassa el a folytatást a Házipatika oldalán!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik