Élet-Stílus

Egyre több az étkezési zavaros gyerek

menza (iskola, étterem, menza, )
menza (iskola, étterem, menza, )

A kisgyerekek egyre kisebb kortól akarnak "szexin kinézni", ezért kamasz korukra komoly étkezési zavarokkal küzdenek.

Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az utóbbi években megháromszorozódott az étkezési zavaros tinédzserek száma, aminek hátterében az a káros irányzat áll, miszerint a gyerekek már egyre fiatalabb korban igyekeznek szexivé válni, a médiából pedig ömlik rájuk az a téves nézet, hogy csakis az irreálisan vékony modellek néznek ki jól.

Az angliai NHS adatai szerint 2010-11 során több mint 6500 gyereket kezeltek anorexiával, és a betegek életkora egyre alacsonyabb. A gyerekek étkezési zavarának hátterében legtöbbször a saját maguk által támasztott irreális elvárások állnak, továbbá az elhízástól való folytonos félelem, amiket csak megerősítenek az egyre inkább elterjedő internetes zaklatások.

A vizsgálatok során kiderült, hogy nagyon sokáig kell várni a kezelésekre, a jelentkezők negyven százalékát pedig el is utasítják azzal, hogy a testtömeg-indexük nem elég alacsony. Ez pedig nagyon veszélyes hozzáállás, hiszen ezeket a gyerekeket a szüleik éppen azért vitték orvoshoz, mert nem esznek rendesen és úgy érzik, nem elég vékonyak.

Szeretne még többet tudni? Olvassa el a folytatást a Babaszoba oldalán!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik