Élet-Stílus

Az újságban keres valakit, akivel eltöltheti a karácsonyt

Az egykori komornyik 10 éve minden karácsonyt egyedül tölt és már nagyon hiányzik neki a társaság.

 

„Utoljára 11 éve fordult elő, hogy valakinek a társaságában töltöttem a szentestét” – kezdi a 85 éves, James Gray, a Guinness-család ma már nyugdíjas komornyikja, majd hozzáteszi, akkor is üzleti ügyekről csevegtek, ugyanis a könyvelője érkezett hozzá látogatóba. Az ír születésű, Nagy-Britanniában élő férfi azóta egyedül ünnepel és mint mondja, időről-időre elszomorodik a magányán.


Szeretné, ha idén nem egyedül ünnepelne
Forrás: The Daily Mail

Olyannyira, hogy már többször is nekifutott, hogy társaságot szerezzen magának az ünnepekre. Néhány évvel ezelőtt már úgy tűnt, sikerülni fog neki, ugyanis akadt egy jelentkező, aki elfogadta Mr. Gray meghívását, ám később az utolsó pillanatban ő is lemondta, mondván, talált mást, akivel szívesebben ünnepelni.

Az idős férfi azonban nem adta fel. Idén úgy döntött, biztosra megy, és The Irish Post című lap címoldalára tette hirdetését, melyben mint mindig, most is társat keres magának. És láss csodát! Úgy tűnik, az idős úriember ennél jobban nem is dönthetett volna: miután a kedves invitálás megjelent a lap címoldalán, a történetet felkapta az internet, a magányos Mr. Gray pedig tucatszám kapja a meghívásokat és a karácsonyi üdvözlőlapokat – még a világ másik feléről is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik