Élet-Stílus

Visszaért az iráni űrmajom

iráni űrmajom (irán, űrkutatás, majom, )
iráni űrmajom (irán, űrkutatás, majom, )

Irán közölte, másodjára is sikerrel küldött fel a világűrbe egy majmot, és épségben vissza is hozta a Földre.

Haszan Róháni elnök gratulált az iráni tudósoknak és szakértőknek, amiért egy második élőlényt is sikerrel küldtek fel az űrbe – elentette az IRNA állami hírügynökség.

Róháni a Twitteren keresztül üdvözölte a sikert, közlése szerint a majmot Fargamnak (Ígéretesnek) hívják, s visszahozták a Földre „épen és egészségesen”. „Összességében ez a második világűrbe felküldött majom, amely tökéletes egészségben tért vissza Iránba” – írta az elnök.

Ő az űrmajom

Hivatalos weboldala, a president.ir arról számolt be, hogy a Padzsohes (fárszi nyelven Kutatás) típusú rakéta Irán első folyékony hajtóanyagú rakétája volt. A közlés nem tért ki arra, hogy a kísérletet mikor hajtották végre, sem más részletekre.

Az első, majommal végrehajtott űrkísérletet – amelynek keretében 120 kilométeres magasságot ért el a rakéta – januárban jelentette be az iszlám köztársaság. Az űrben járt emberszabásúról kiadott két fotócsomag egyike azonban egy másik majmot ábrázolt, kétséget ébresztve a külföldi megfigyelők között a felbocsátás valódi sikerét illetően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik