Élet-Stílus

Egy hétre kinyit a kísértetjárta vidámpark

A parkhoz 1966-os bezárása óta hozzá sem nyúltak.

Van egy park Nyugat-Virginiában, a Lake Shawne Amusement Park, ami minden bizonnyal teljes joggal indul a világ legijesztőbb vidámparkja címért. Az egykor színes szórakoztató parkra ugyanis azóta, hogy 1966-ban végleg rákerült a lakat, alig néhány néztek rá.


Csak kevesen mernek a közelébe jönni
Kép forrása: WV Gazette

Többek között azért, mert a helyiek úgy vélik, a terület, ahova a park épült átkozott. Egyrészt azért, mert a tervezők valamiért egy egykori temetkezési helyet szúrtak ki végső helyéül, ami – mintha ez nem lenne elég baljóslatú – állítólag ezenfelül még egy brutális mészárlás helyszíne is.

A területen zajlott ásatások a vidámpark területén 13 gyerektetemet találtak. Az archeológusok szerint az ide települt első telepescsalád tagjai, akiket a 18. században ölhettek meg a terület őslakosai. Persze a később idetelepült vidámparknak ettől még nem kellene feltétlenül átkozottnak lennie, csakhogy a működése alatt számos kisebb-nagyobb baleset történt, egy kislány a szerkezetek miatt halt meg, míg egy másik a közeli tóba fulladt.


Gyereknevetéstől hangos – állítólag
Kép forrása: Robert A Hogue

A helyiek közül sokan azt beszélik, hogy a parkból rendszeresen hallanak kiszűrődő gyerekzsivajt és látják, hogy az egykori játékok mozognak úgy, ahogy a szél nem mozgathatná őket.

A titokzatos parkot, bezárása óta először október 25-től október 31-ig most megnyitják az érdeklődők előtt – olvastuk a Kinján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik