Élet-Stílus

Közös szülinapi bulira készülnek a 100 éves ikrek

Egy napon születtek, egy évben házasodtak, egy évben szültek és azt mondják, meghalni is egy napon fognak.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy minden tiszteletünk ezé a kedves, amerikai ikerpáré, akik maholnap töltik majd be a 100. életévüket. Kéz a kézben természetesen, úgy, ahogy az egész életüket élték. Marjorie Gilbert és Winifred Witt ugyanis attól a pillanattól fogva, hogy 1913-ban egy napon meglátta a napvilágot, gyakorlatilag elválaszthatatlan.


Képek forrása: The Daily Mail

Olyannyira képtelenek a másik nélkül létezni, hogy gyerekkorukban sokáig egy ágyban aludtak. Amikor Marjorie 21 évesen férjhez ment, Winifred gyakorlatilag egész éjszaka sírt: ez volt ugyanis az első olyan alkalom, hogy egyedül aludt. Nem csoda, hogy ezek után ő is gyorsan férjhez ment, választottjával pedig alig néhány háznyira testvérétől alakították ki a családi fészket.

Az ikrek egyébként nem csak azért rekorderek, mert hamarosan 100 évesek lesznek, hanem azért is, mert ezt a szép kort együtt élték meg: a világon mindössze 15 ilyen ikerpárról tudni. A két asszony, miután 1992-ben egyszerre özvegyült meg, újra összeköltözött, és váltig állítja, hogy a haláluk utáni útra is közösen indulnak majd, egy napon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik