Élet-Stílus

Megbüntették, mert nem rakott pórázt a kerekesszékes macskájára

A gazdinak fogalma sem volt róla, hogy a macskát is meg kell kötni.

Nem csoda, hogy Yvonne Steel igencsak megdöbbent, amikor szokásos délutáni sétáján, váratlanul odament hozzá a helyi állatfelügyeleti szerv munkatársa, és a kezébe nyomott egy 230 dollárról – átszámolva közel 50 ezer forintról – szóló csekket. Mint kiderült Yvonne megsértette a hatályos szabályokat, amikor kerekesszékes macskáját, Pooh Beart póráz nélkül sétáltatta, ezért megbüntették.

A dolog, egész pontosan a bírság különös érdekessége még az is, hogy Pooh Bear nem tud járni: a két első mancsa ugyan teljesen egészséges, ám a hátsó lábai bénák, épp ezért egy – a gazdi által az eBayről beszerzett – kerekesszékben közlekedik. Ettől függetlenül a szabály, az szabály: ezt már a melbourne-i állatfelügyelők szóvivője, Bob Brown kapitány mondja, aki hozzáteszi, ezalól nem kivétel egy mozgássérült macska sem.

Yvonne állítja, a szabályról eddig fogalma sem volt, arról már nem is beszélve, hogy el se tudja képzelni, hova tegye beteg macskáján a pórázt. Bob Brownt azonban ez a „kifogás” sem hatja meg: „Az állat megsérülhet, kiszaladhat az utcára, megtámadhatja egy másik állat, így a büntetés, amivel felhívjuk a gazdi figyelmét a helyes viselkedésre, mindenképpen jogos.”

Mi az önök véleménye? Sétáltatás: pórázzal, vagy póráz nélkül?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik