Élet-Stílus

Hódít a kék hús Kínában

Íme, a csirkehús, ami akkor a legfinomabb, amikor úgy néz ki, mintha szénné égett volna.

Nem tudjuk, önök hogy vannak a csirkehússal, de mi úgy szeretjük igazán, ha rózsaszín-fehéres, ahogy a hentesnél kapjuk. Ha Kínában lennénk, akkor viszont kérhetnénk, sőt ehetnénk máshogy is: szürkéskéken például, az ázsiai országban ugyanis nagy kedvenc a selyemtyúk, ami arról híres, hogy egy genetikai mutációnak köszönhetően a bőre, a húsa, a belső szervei, de még a csontja is sötétkék színű. A fajtát, ami a legnyugodtabb, legbarátságosabb tyúkok közé tartozik, Európában jellemzően díszbaromfiként tartják.

Íme a selyemtyúk:

Ázsiában viszont megeszik, mert egészséges. Ők legalábbis ezt mondják. Elsősorban a szülésen frissen átesett kismamáknak ajánlják a selyemtyúk húsából készült ételeket, mert attól állítólag hamarabb erőre kapnak. Emellett a szakértők azt mondják, a kék hús jó hatással van a véráram, a tüdők és a gyomor egészségére is.

Még nem érzik magukat meggyőzve? Nos, akkor itt az utolsó érv a kék tyúkhús mellett: tele van karnozinnal, amit több országban izomnövelőként árulnak. Ez a természetesen a szervezetünkben is előforduló peptid egyébként nem csak az izomtömeget növeli, de állítólag segít meggátolni az öregedés folyamatát és az olyan betegségek kialakulását, mint a diabétesz és az autizmus.

Nekünk ettől függetlenül sem nyerte meg a tetszésünket. Már csak azért sem, mert így néz ki, amikor elkészült:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik